„Mindig a szívem után…”

216
Ódor Tünde Enéh

Riportalanyaim tavaly ősszel telepedtek le a Hvar szigeti Jelsán, addig Budapest környékén éltek. Tripolski Anikóval, a HMDK Split-Dalmát megyei alapszervezetének elnökével már a költözés előtt felvették a kapcsolatot, s az elejétől fogva részt vesznek a szervezet tevékenységében. Tünde festőként és grafikusként húsvéti kézműves foglalkozást tartott, de a plakátszerkesztés terén is segítette már az egyesület munkáját, Csillag pedig csellóművészként tavaly az október 23-i megemlékezés kultúrműsorát gazdagította egy Kodály-darabbal.

Tünde mesélt lapunknak elhatározásukról, arról, hogy Dalmáciában kezdenek új életet.

– A horvát tengerpart egészét tekintve a dél-dalmát partvidék áll a legközelebb a szívemhez. Egy évtizede járunk nyaralni Jelsára, ami teljesen magával ragadott bennünket. Egyre több és több időt töltöttünk itt nyaranta, míg végül tavaly a lányommal rászántuk magunkat arra a bátor döntésre, hogy végleg leköltözünk. Szerencsére beigazolódott, hogy jó döntést hoztunk, mindketten nagyon boldogok vagyunk itt – mondja Tünde.

Korábbi lakásuk árából azóta vásároltak egy kicsi, de szép kilátással rendelkező új otthont, mostanra azt is megtapasztalták, hogy milyen az élet tengerparton az év hidegebb felében, amire turistaként nem volt alkalmuk.

– Azt hallottuk, hogy ilyenkor jóval csendesebb és nyugodtabb, főleg a szigetek élete. Sokat olvastam a tengerparti szelekről, és a lányommal mi voltunk olyan őrültek, hogy amint jött a bóra vagy a jugo, jellemzően a kettő együtt, lementünk a partra fotózni, gyönyörködni ebben a téli és tavaszi minőségben – mondja Tünde.

A tenger szeretete festészetében is erőteljesen jelen van

Alkotásainak a témája régen az univerzum volt, amit később felváltott a tenger. Viszont tengeres képeit csodálva is érezhető az egyetemesség és a mélység.

– Szerettem mindig úgy festeni, hogy mögöttes tartalmak is legyenek az alkotásaimban. A realista ábrázolásnál elvontabbak, de azért még rá lehet ismerni a tájra úgy, hogy közben ott a mélyebb mondanivaló is – avat be festészetének világába.

A művészet gyerekkora óta jelen van az életében. Pályaválasztáskor az építészeti irány is felmerült, végül mégis ezt választotta, erre építette hivatását is.

– Huszonegy éven át vezettem rajziskolát otthon, ahol az óvodáskorú gyerekcsoportoktól kezdve a felnőttekig voltak különböző korosztályú növendékeim, akiket tanítottam rajzolni, festeni és mindenféle művészeti technikára.

Csillagnál szintén már óvodás korában jelentkezett a zenei tehetség, amit az óvónők is jeleztek, de családi körben is észrevették, és abba az irányba terelgették lányukat, ami érdekelte is. Zeneoviba került, majd zeneiskolába, végül pedig konzervatóriumba, ahol cselló szakon végzett. Tagja egy olasz csellista zenekarnak, melyet a híres Giovanni Sollima vezet, épp egy olaszországi turnéra készülnek.

Hamarosan nyílik az ajándékboltjuk

Bár nagy bátorság kellett hozzá, hogy új életet kezdjenek egy másik országban, nem ötlet és terv nélkül vágtak bele. Már jóval azelőtt, hogy bepakolták volna legszükségesebb holmijukat a bérelt furgonba, Tündében felmerült egy olyan vállalkozás ötlete, amely mindkettőjükhöz közel áll, s ami működőképes is lehet egy olyan környezetben, ahol a lakosok többsége idegenforgalomból él.

Megálmodott egy kis üzletet, egy ajándékboltot, aminek már a megnyitójára készülnek.

Ódor Csillag

– A koncepció az volt, hogy kizárólag saját alkotásainkat áruljuk, tehát festményektől kezdve a képeslapokig, amelyeken saját fotót vagy grafikát használunk, amelyeket tervező grafikusként én szerkesztek a szövegekkel együtt. Csillag egyre jobban fotózik, ezenkívül az utóbbi időben kisebb ékszereket is készít – mesél Tünde a TerraMare Art Shop kínálatáról.

Még csak néhány hónapja élnek ott, de aktív jelenlétüknek köszönhetően mostanra ismerősöket is szereztek, főleg a művészvilágban, de spliti magyar egyesületünk munkájából is lelkesen kiveszik a részüket. Ahol nem a nyelv az elsődleges összekötő kapocs, ott a művészeten keresztül létesítenek kapcsolatokat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elmondhassák, új lakhelyük valóban az otthonuk is.