Mindent megtesz saját igazáért

0
151
10-Gallo-2

A csúzai Galló Katalin azt vallja magáról, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem járja saját igazát. A mostani ügyben, miután minden illetékest végigjárt, úgy gondolta, ha a médiát is bevonja, így talán sikerül. Mások számára lehet, hogy jelentéktelen ügynek tűnik, de Babi néni azt mondja, hogy szerinte mindenki kapja meg, ami jár neki, még ha csak egy 80 éves tölgyfáról van is szó.

A történet lényege, hogy a Sepse-Nagybodolya út építésének előkészítése során Sloboda Aleksandar – aki Németországban él, és akiknek az ügyében Katalin mint meghatalmazott jár el – eladott egy kisebb, a házuk előtt húzódó földdarabot azzal a feltétellel, hogy a rajta álló fát mindenáron megőrzik. Erről egy papírt is kapott a Darázsi járástól.

– A sógornőmék az elsők között írták alá az adásvételi szerződést, mert abban bíztak, hogy ha az út megépül, a közművesítés is előbb-utóbb elkészül. Nagyon felháborított bennünket, amikor szó nélkül kivágták a fát. Ezért miután az egyik szomszéd jelentette nekem a dolgot, felhívtam a járást, ahol többszöri telefonálásom után azt ígérték, megkapom a kivágott farönköt. Később viszont az egészből nem lett semmi, mert állítólag a Horvát Erdészet is beavatkozott. Nem voltam rest, őket is felhívtam, és mint kiderült, az ő engedélyük nélkül ki sem vághatták volna, sőt ahhoz, hogy valaki elszállítsa, ugyancsak szükséges az erdészet jóváhagyása. Mint mondták, az esetről nem is volt tudomásuk. Szerény nyugdíjamnak egy jó részét telefonálásra költöttem, de mindenki hárította magáról a felelősséget, így tulajdonképpen semmit nem tudtam elérni. Ezért arra gondoltam, hátha nagyobb sikerrel járok, ha a sajnálatos esetet megírja az újság – mondta Katalin.

Az üggyel kapcsolatban a Darázsi járás elöljáró-helyettesét, Sipos Sándort is megkérdeztük, aki elmondta, hogy ismeri az esetet.

– A járás vásárolta meg Sloboda Aleksandar telkét a fával együtt, de mivel ragaszkodott hozzá, hogy a fát ne vágják ki, erről egy írást is kapott. Miután elkezdődtek a munkálatok, feltételezésem szerint a kivitelezőnek, vagyis a Horvát Utaknak útjában volt a fa, és kivágatták egy batinai illetővel. A járás erről csak akkor szerzett tudomást, amikor Galló Katalin jelentette az esetet. Annyit viszont megígérhetek, hogy a farönk az övé lesz, nyugodtan elviheti, erről akár egy hivatalos papírt is ad a járás – mondta el lapunknak Sipos Sándor.