Ognjenović Kettős Zsuzsanna, sok-sok generáció ének-zene és tánctanárnője nemrég ünnepelte 70. születésnapját. Egy interjú erejéig visszatekintettünk gazdag és eredményes pályafutására, hivatására, amit – mint mondja – csakis szeretettel lehet gyakorolni.
A szeretettel végzett munka pedig bőséges gyümölcsöt terem. Ezt szimbolizálja az a kavicskép is, amit az Alfalusi Vegyes Kar és a Sepsei Népdalkör ajándékozott Zsuzsa tanárnőnek a születésnapja alkalmából rendezett ünnepélyen: a tanárnő által öntözött fa telis-tele van énekesmadarakkal. A „madarak” pedig a kórustagok, de – kitekintve a kórusvezetői szerepköréből – azt is mondhatjuk, hogy mi vagyunk azok a madarak valamennyien, akik iskolai tanítványai voltunk, vagy valamelyik csoportjába jártunk, vagy részt vettünk már valamilyen műsorban, programon, amiben Zsuzsa tanárnőnek „benne volt a keze”; sokféleképpen gazdagította és gazdagítja a mai napig is közösségünk kulturális és szellemi életét attól a pillanattól fogva, hogy magyarországi tanulmányai után hazatért.
Közel ötven éven át oktatta és nevelte az ének és a zene szeretetére a drávaszögi magyar gyerekeket, ifjúsági és felnőtt művészeti együtteseket vezetett (és vezet most is). Évtizedeken keresztül azért dolgozott, hogy a magyar kultúra, a magyar hagyományok ápolásának igényét belenevelje a felnövekvő generációkba.
– Hogyan tekint vissza a tanári pályafutására?
– Nagyon örülök, hogy ezt a pályát választottam, és talán annak örülök leginkább, hogy magyar gyerekeket taníthattam, mert a célom, a vágyam is ez volt. Hogy nekik adjam át azt a tudást, amit magyarországi tanulmányaim során szereztem, amit belém plántáltak tanáraim. Boldog vagyok, ha azt láthatom, hogy a gyerekek továbbvittek és továbbvisznek valamit az én tudásomból és rajongásomból, ha megszerették a népzenét és a néptáncot. Hálás vagyok Istennek, hogy annyi erőt adott nekem, hogy nyugdíjazásom után öt évvel is tovább folytathatom a közösségi/egyesületi munkát. Igaz, már nem azzal a hatalmas lendülettel, amivel korábban, de még mindig csinálom, és még mindig nagyon tudok örülni a gyerekeknek. Úgy gondolom, egy vérbeli pedagógus nem is tudja abbahagyni a munkát nyugdíjazásával, hanem élete végéig folytatja.
– Voltak-e példaképei?
– Igen, voltak segítőim. A nyolcadik osztály befejezése után Troszt Sándor tanító bácsi és Narancsik Rózsika tiszteletes asszony is a zenei pálya felé terelgettek. A magyar felsőoktatásban is nagyon jó tanáraim voltak, akik megmutatták, hogyan kell foglalkozni a gyerekekkel, hogyan kell hozzájuk emberséges módon viszonyulni. Nagyon-nagyon sokat kaptam tőlük, és ott tudatosult bennem, hogy a tanulmányaim után haza akarok jönni, hogy mindazt átadhassam az itthoni gyerekeknek. A mai napig hálás vagyok tanáraimnak ezért, de a szüleimnek, az édesanyámnak is, akitől az első népdalokat tanultam.
– Hogy látja, változott-e a fiataloknak az idők során a népi kultúrához való viszonya?
– A gyerekeknek mindig volt és lesz is igényük a zenére és a táncra, a szereplésre, de foglalkozni kell velük, amit érdemes már fiatal korukban elkezdeni. Az is fontos, hogy a szülők is támogassák és biztassák gyerekeiket, esetleg példát is mutassanak nekik, mondjuk azzal, hogy részt vesznek a közösségi programokon.
– Hogyan zajlik a munka az énekkarban?
– A kórust az idősebb korosztályokhoz tartozók alkotják, akik szívesen jönnek a próbákra, és nagyon tudnak figyelni. Bármilyen műfajra nyitottak, legyen szó egyháziról, világiról, népiről vagy zeneszerzői műről, mindent megtanulnak. Ha betegség miatt maradnak ki, mindig igyekeznek behozni a lemaradást. Szerencsére van is, ami motiválja őket, a fellépések közönsége nagyon hálás, látszik, hogy közösségünk körében van igény a kulturális programokra.
– Mit „üzen” a következő generációknak?
– Nagy öröm számomra, ha azt látom, hogy egykori tanítványaim, akikkel foglalkoztam, valamilyen módon folytatják a néptánccal, a népzenével való foglalkozást, nem csupán a tanárokra vagy csoportvezetőkre gondolok, hanem mindazokra, akik valamilyen formában továbbviszik a lángot. Az válassza a tanári pályát, aki tiszta szívéből szereti, továbbá azt, hogy a gyerekneveléshez türelemre és kitartásra is szükség van, persze ez tulajdonképpen más tevékenységekre, szakmákra is vonatkozik.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
