Ferenc a jobb élet reményében külföldre költözött. Kicsit nehezére esett a döntés, habár már nem kötődött családjához. Édesanyja már rég nem élt, apja pedig a második házasságában kereste boldogságát.
Kárpitosnak tanult, de itthon nem tudott elhelyezkedni. Nehéz volt a legényélet pénz nélkül, ezért az első adandó alkalommal Hamburgba utazott. Nagy kihívások, kudarcok vártak rá. Nyelvtudása is annyi volt, amit az iskolában tanult. Szorgalmának köszönhetően mégis sikerült egy gyárban elhelyezkednie, ahol a gépkezelés mellett nem sokat kellett beszélnie. Pár év múlva tudta csak otthagyni a munkásszállót és lakást bérelni, amit már később meg is vehetett. Meg volt elégedve eddigi teljesítményével.
Az évek teltek-múltak, és mind ritkábban vágyott haza, a szülővárosába. Pedig a szülőföld elhagyása volt a legnehezebb, de miután ezt megtette, semmi sem tűnt lehetetlennek. Már elfogadta az új helyi szokásokat, hagyományokat. Nyitottabb lett a lehetőségekre, könnyebben ismerkedett idegenekkel. Bebizonyította, hogy képes a túlélésre.
Új barátnője tíz évvel volt idősebb nála, ennek ellenére házasságot kötöttek, boldogok voltak egymással. Sajnos nem lett gyerekük, és a kor is megtette a magáét, és felesége súlyos betegségben meg is halt. A rövid együtt töltött idő elsősorban a betegápolásról szólt. Ferenc nem így képzelte a házasságát, de elfogadta, hiszen szívből szerette feleségét. Egyedül maradt.
Hiába volt ott a szépen berendezett lakás, nem talált benne örömet. Amikor nyugdíjazták, végleg kicsúszott a talaj a lába alól. Olyan reménytelennek és céltalannak tűnt a helyzete, hogy akarata ellenére is eszébe jutott otthagyott szülővárosa.
Próbált régi baráti kapcsolatokat felújítani, de ijedten vette tudomásul, hogy milyen sokan meghaltak. Azt sem tudta, hogy apját hova temették.
Végül ráakadt egy távoli rokonra, aki szívélyesen fogadta, amikor végül elhatározta, hogy hazalátogat.
Otthon, a teraszon üldögélt, amikor megkondult a templomi harang: nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte, végre hazatalált. Sokévi külföldi hányattatás után végre a lelke megnyugodott, és úgy érezte, magára talált. Tudta, hogy semmi nem lesz már a régi, de ez a pillanat felbecsülhetetlen értékűvé vált a számára.
Megértette, hogy a tárgyak, az anyagi javak nem jelentenek boldogságot. Bebizonyította, hogy képes volt külföldön is boldogulni. Volt bátorsága követni az álmait, de most rádöbbent, hogy ez már mind a múlté, és a jelen csak a szülőföld lehet. Nem vágyott vissza az idegenbe, úgy érezte, most van igazán otthon, és itt akar megpihenni, mert mindenhol jó, de a legjobb otthon.
