Zoltánnal a bevonulása előtti vizsgálaton közölte a katonaorvos, hogy nem lehet gyereke. Valami genetikai rendellenesség miatt, aminek a neve sem érdekelte. Tizenkilenc éves volt, túl fiatal, ebben a korban nem a családalapításon gondolkodnak a fiúk.
Ahogy viszont múlt az idő, egyre többet gondolt rá, mintha tudatosult volna benne, hogy ez végleges állapot, bármit tesz, ez nem változik, és az egész jövőjét befolyásolni fogja.
Az igazi gond akkor kezdődött, amikor megismerte Máriát. Az első naptól fogva érezte, hogy más, mint a többi lány. Kibontakozó szerelmük komoly kérdéseket vetett fel. Senki sem mondta, mikor kell egy ilyen hírt közölni egy nővel.
Az eljegyzésük után eldöntötte, hogy elmondja, de mégsem tette. Össze is költöztek, bőven lett volna rá alkalom, de Máriának problémái adódtak a munkahelyén, fáradt volt, így az otthoni légkör kissé feszültté vált. Zoltánnak ez kapóra jött: majd akkor, ha megoldódik Mária gondja.
Aztán a lány egy nap azzal jött haza, hogy felmond. Másik munkát vállalt, újra önmaga lett. A kapcsolatukba is visszatért a harmónia.
Nem volt több kifogás, az esküvő vészesen közeledett, így hát Zoltán végre rászánta magát a nagy beszélgetésre. De amikor elő akart állni a „titokkal”, Máriát a fürdőszobában találta sápadtan, kétségbeesetten, könnyes szemekkel. Arcán a döbbenet és a bűntudat jelei váltakoztak, kezében egy pozitív terhességi tesztet tartott. Zoltánnal pedig megfordult a világ, már mindent értett: a baba, akinek a létezéséről a két csík tanúskodott, nyilván nem az övé.
Zoltán biztos volt abban, hogy Mária szerelmes lett valakibe, félrelépett, egy ideig vívódott kettejük között, de végül Zoltánt választotta. Még munkahelyet is váltott, biztosan azért, hogy ne találkozzon többé azzal a férfival.
Zoltán egyszerre érzett csalódottságot, fájdalmat és szerelmet. El kellett fordulnia, hogy erőt merítsen a megszólaláshoz.
– Úristen, csak nem kisbabánk lesz?
– Igen. Mondanom kell valamit – nyögte Mária.
– Nem kell. Látom, hogy izgulsz, de nincs miért. Örülök! Nincs semmi baj. A jövő hónapban esküvő, aztán hamarosan megszületik a kicsi. Minden rendben lesz, hidd el! – hadarta Zoltán. Mária szóhoz sem juthatott.
Zoltánból pedig ömlött a szó. Nem akart drámát, sem vallomásokat. Elvégre minden házasságban vannak titkok. Náluk kettő is lesz. Lehet, hogy nem az ő vére folyik majd a gyerekben, de sajátjaként fogja szeretni, a meddőségéről pedig továbbra is hallgatni fog. Mindketten hibáztak, ő is, Mária is – de ettől még boldogok lehetnek.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
