Mind több az önfoglalkoztatott

210

A Horvát Foglalkoztatásügyi Hivatal adatai szerint tavaly 700 munkanélküliből lett önfoglalkoztatott. A legtöbbjüknek saját hobbijuk lett a munkájuk. Kisebb varrodát, nyelviskolát, cipészüzletet nyitottak, amelyhez vissza nem térítendő állami támogatásokat is felhasználtak. Ezekre a támogatásokra azok a munkanélküliek jogosultak, aki legalább hat hónapja folyamatosan álláskeresőként vannak nyilvántartva. Egyéni vállalkozás nyitásához 18 ezer 614 kunával, cégalapításhoz 20 ezer kunával járul hozzá az állam. Az adatok azt mutatják, hogy a legtöbbjüknek sikerül megállnia a helyét, 2010-ben a 284 önfoglalkoztatott közül csak 45 került újra vissza a munkanélküli-nyilvántartásba.

Ha túl kevés jövedelme származik a vállalkozásából, az önfoglakoztatottnak arra is megvan a lehetősége, hogy kiegészítő tevékenységként jelentse be. Ehhez elegendő 100 kunát befizetnie az illetékes hivatalban, és legálisan készíthet otthonában emléktárgyakat, művirágcsokrokat vagy festhet pl. üvegre. A kiegészítő foglalkozás kategóriába tartozik még a mosás, vasalás, takarítás, kerékpárjavítás, csigagyűjtés stb.

Ami a bruttó kereseti limitet illeti, éves szinten tíz bruttó átlagfizetés a felső határ, afölött – attól függetlenül, hogy mennyit keres az illető – adóznia kell jövedelme után.

 

{fcomment}