A Drávaszögi Irodalmi Karaván programjai ezúttal Kopácsra érkeztek: február 20-án különleges hangulatú „mesekocsmát” fogadott a helyi Arany János Magyar Kultúregyesület, míg az előtte való napokban az Eszterhéj Műhely zenés foglalkozásai járták végig a környék magyar óvodáit, iskoláit. Az előadások a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával valósultak meg.
Mesék felnőtteknek – telt házas mesekocsma Kopácson
A kopácsi mesekocsma nem csupán irodalmi est volt, hanem igazi közösségi élmény is. A felnőttek számára meghirdetett program középpontjában a népmese állt, amelyet Toldi István Mesefa-díjas kupuszinai mesemondó hozott közel a hallgatókhoz, míg a kezdeményezés ötletgazdája Tóth Péter Lóránt „versvándor” volt, aki a Karaván eddigi útjáról és küldetéséről lapunknak elmondta, egy év alatt tíz településre jutottak el, több ezer embert, köztük mintegy félezer diákot szólítva meg. A visszajelzések azt mutatják: a közösségek igénylik az ilyen alkalmakat, ahol a költészet, a mese és a zene élő formában találkozik a hallgatósággal.
Az est főszereplője, Toldi István mesemondó hiteles forrásból merít: gyermekként édesapjától tanulta a történeteket, aki maga is családi örökségként kapta a meséket. „Négy és fél éves koromban úgy szívtam magamba a meséket, mint a szivacs” – emlékezett vissza. Sokáig azt hitte, hogy minden gyerek így nő fel, mígnem felnőttként ráébredt: a mesemondás különleges érték. Mint mondta, a gyermek számára a mese történet, kaland, élmény; a felnőtt azonban már a sorok között is olvas. A kopácsi mesekocsma bensőséges hangulata is bizonyította: a mese nem csupán a gyermekek műfaja. A felnőttek figyelme, elcsendesedése, majd az est utáni beszélgetések mind azt jelezték, hogy a népmese ma is élő, közösségteremtő erő.

Zenével az óvodákban – bemutatkozott az Eszterhéj
A legkisebbekhez is szólt a Karaván. Az Eszterhéj Műhely alapítói, Karát Eszter és Fekete Krisztián zenés, interaktív foglalkozásokkal látogatták végig a térség magyar óvodáit.
A házaspár hat évvel ezelőtt indította útjára műhelyét, amely azóta organikusan fejlődött: az óvodai zenés foglalkozásokból egyre összetettebb művészeti program szökkent szárba. Az Eszterhéj világában mesék, versek, népdalok és a cimbalom különleges hangzása férnek meg egymás mellett.
Tavaly novemberben jelent meg első lemezük Világjáró gyerekdalok címmel, amely a kelet-közép-európai régió gyermekdalait dolgozza fel magyar szövegekkel, autentikus népzenei megszólalásban. A drávaszögi turnéra ennek az anyagnak egy részét hozták el, bevonva a gyerekeket éneklésbe, ritmusjátékba, közös muzsikálásba.
Karát Eszter szerint az ilyen alkalmak nem csupán zenei élményt jelentenek: a közös éneklés, a hangszer élő hangja és a személyes jelenlét maradandó emléket hagy a gyerekekben. A foglalkozások során a legkisebbek természetes módon kapcsolódnak a magyar nyelvhez és a népzenei hagyományhoz.
A szervezők bíznak abban, hogy a program jövőre is folytatódhat, és újabb településeken, újabb közösségekben erősítheti azt, amit minden nyilatkozó a legfontosabbnak nevezett: az anyanyelvhez és a meséhez való élő, személyes kötődést.
















