Újbezdán – A múlt héten fejeződött be a Középső utca és a település központjának felújítása. A részletekről Kovács Róbert, polgármester nyilatkozott lapunknak.
A múlt héten befejeződtek az újbezdáni Középső utca felújítási munkálatai. Az egész utca aszfaltburkolatot kapott, a falu központi tere pedig egy korszerű körforgalommal gazdagodott, és rendezték a műemlék környékét is.
A részletekről Kovács Róbert, Újbezdán polgármestere a felújítások egyik kezdeményezője nyilatkozott.
– A felújítások kivitelezésével általában meg vagyok elégedve, mivel azok elképzeléseink alapján valósultak meg. Ám a központban levő egyes árkokat rendezni kellett volna, és további parkolóhelyek kialakítására is szükség lett volna, de jelen pillanatban a járás vezetésében nem volt meg a kellő jóindulat ezekkel kapcsolatban. Hiszem, hogy ezeket a hiányosságokat idővel ki tudjuk küszöbölni. Örülök annak is, hogy Pálinkás Krisztián volt elöljárósági taggal elég kitartóak voltunk annak érdekében, hogy a Dráva utca is végre új aszfaltburkolatot kaphasson, reméljük, hogy ez nem a Középső utca rovására történt – mondja Kovács Róbert, aki hozzátette azt is, reméli, a többi utca korszerűsítésére is sorra kerül, mivel a most megvalósult a munkálatokhoz az előző járási vezetés minden projektdokumentációt és a megvalósításokhoz szükséges pénzt is előteremtett.