Csúza – A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesülete a csúzai postahivatal melletti épületben „székel” egy évtizede. A helyiséget az évek során az egyesület tagjai önerőből és a HMDK segítségével újították föl. Idén pedig szintén a HMDK közbenjárásának köszönhetően a Kisebbségi Tanácstól 10 ezer kúna támogatást kaptak, amiből új berendezést vásároltak.
A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület keretein belül alakult meg 1999- ben a népi tánccsoport. Nagy lendülettel és odaadással dolgoztak, hogy a hagyományápolás mellett a Kárpát-medencei magyarság gazdag népitánc-kultúrájából is ízelítőt adjanak a hazai közönségnek. Az évek során kitartó, lelkes munkával eljutottak a legegyszerűbb koreográfiáktól a legbonyolultabbakig. Színvonalas és játékos előadásaikkal magukra irányították a nem magyar ajkú közönség figyelmét is. Több mint egy évtizedes munkájuk során közel húsz koreográfiát sajátítottak el. A sok föllépésre számos oklevél, fénykép emlékeztet, amelyek a tánccsoport klubhelyiségének a falain sorakoznak.
– Klubhelyiségünk megalakulásunk óta megvan, saját erőből és a HMDK támogatásából sikerült az évek során fenntartanunk, felújítanunk. Idén új berendezést is vásároltunk, így még konfortosobbá tudtuk tenni összejöveteleink, gyűléseink helyszínét. De itt beszéljük meg a programot, illetve itt nézzük meg egy-egy szereplésünk videofelvételét – mondta Fica János, a HMDK csúzai ifjúsági egyesületének az elnöke.
A legismertebb horvátországi magyar népi tánccsoport tizenkét éve kápráztatja el a közönséget a legkülönbözőbb rendezvényeken, ezért valóban megérdemlik, hogy székhelyük méltó legyen szerepléseikhez.
– A HMDK a székhely tatarozására 30 ezer kúnát igényelt, de a jelenlegi magyar parlamenti képviselőnk „közbenjárásának” a hatására ezt az összeget végül a Tanács 10 ezerre csökkentette. Ezt a mi nagyszerű táncosaink nem érdemelték meg már csak azért sem, mert mindenhol fellépnek, ahova csak meghívják őket – tette hozzá Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke, aki további támogatásáról biztosította az egyesületet és a tánccsoportot.