Megújulnak egyházi épületeink is

0
130
cof

Az idei évben több, a horvátországi magyarság által használt református templom felújítása is megkezdődött. A sepsei templom statikai „helyreigazításban” részesült, a várdaróci templom pedig hamarosan új kerítést kap, valamint jövőre a teljes külseje is megújul. A laskói templomépület repedései is hamarosan eltűnnek, és folyik a Rétfaluban lévő templom tatarozása is.

Megmenekült a sepsei református templom

Vidékünk egyházi épületei közül a sepsei református templom van a legrosszabb állapotban. Az idők során az épület tornya is megrogyott, az összeomlás fenyegette.  A sepsei református templomot közel kétszáz évvel ezelőtt építették a helybéli hívek. A szakrális épület a kor szokásainak megfelelően egy jól látható helyen áll a domboldalon. A régi mesterek tudták, hogy a helyszínen a talaj instabil, ezért több mint két méter mély alapokra építették, ám kétszáz év alatt ennek ellenére is közel 20 centit süllyedt a torony, amit már-már a ledőlés veszélye fenyegetett.

Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk közbenjárására a horvát kulturális minisztérium idén kb. 600.000 kunát hagyott jóvá a templom statikai helyreállítására, aminek köszönhetően nemrég megkezdődhetett a templom felújítása, melynél a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. Az első lépés a süllyedés megállítása volt – olasz szakemberek érkeztek, akik aktív habbal mindössze három nap alatt sikeresen stabilizálták a templomot.

cof

A technológia lényege, hogy az alapok alá nagy nyomással egy olyan habot fecskendeznek, mely szétszivárog és szinte gyémántszilárdságúvá válik, így stabilizálva a templom alatti földréteget. A technológiát világszerte számos helyen alkalmazzák, többek között a pisai ferde tornyot is ezzel a technológiával stabilizálták.

A munkálatokat végző olasz cég vezetője szerint a sepsei templomnál már nagyon kritikus volt a helyzet, szinte az utolsó pillanatban sikerült stabilizálni az épületet. A következő fázisban a templom külső része újul majd meg, azt követően pedig a belső tatarozás is elkezdődhet.

– Legfontosabb épített örökségeink a templomaink. A horvátországi magyarság által használt egyházi épületek védelmére és tatarozására már az elmúlt két évben is tekintélyes összeget sikerült kieszközölni a horvát állami forrásokból. A hosszú éveken át tartó elhanyagoltság után a sepsei templomot is megmentettük. Szinte az utolsó pillanatban kezdődött el a felújítása, amelyre az idei és a következő évben 1,4 millió kúnát irányoztunk elő – mondta Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, aki hozzátette azt is, azon lesz, hogy minden magyar egyházi épület megújuljon.