A HMDK küldöttsége Budapesten tárgyalt
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökét, Jakab Sándort, valamint két munkatársát, Kriják Krisztina és Andócsi János alelnököket június 22-én hivatalában fogadta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A baráti hangvételű megbeszélésen többek között szó esett Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak a befejezéséről, ami Magyarország diplomáciai sikere is, valamint a Horvátországban sorra kerülő kisebbségi önkormányzati választásokról.
A HMDK küldöttsége tájékoztatást adott nemzeti közösségünk helyzetéről, értékelte a magyar kormánynak azon erőfeszítéseit, amelyeket a határon túli magyarság érdekében tesz, ugyanakkor észrevételeket, javaslatokat tett a kapcsolattartás hatékonysága javításának érdekében.
Jakab Sándor lapunknak elmondta, a HMDK a közelmúltban a legmagasabb rangú magyar politikusokkal, kormánytagokkal találkozott, ezek sorába tartozik a múlt heti, Németh Zsolttal létrejött találkozó is. – A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz egyik meghatározó személyisége eddigi politikai, közéleti munkásságának nagy részét a határon túli magyarságnak szentelte. A kapcsolat számunkra a legnehezebb időkben, a kilencvenes évek elején kezdődött, a kölcsönös bizalomra és őszinteségre épült, ezért államtitkár úr azóta is megkülönböztetett figyelemmel és segítőkészséggel kíséri sorsunk alakulását – mondta Jakab Sándor. – Így nem véletlen és nem csak udvariassági forma, hogy továbbra is támogatásáról biztosította a HMDK-t, tevékenységünkkel kapcsolatban pedig ésszerű és hasznos javaslatokkal látott el bennünket – tette még hozzá az elnök.
Az államtitkár megígérte, hogy a jelenleg szünetelő eszéki magyar főkonzulátus ügyében is hamarosan lépni fognak.