Megkezdték a Laskó központjában levő közösségi épület felújítását

0
781
lasko
Egy hónapon belül megújul a Laskó központjában álló közösségi épület, amelynek a földszintjén az orvosi rendelő és a postahivatal van, az emeleti termét pedig a Petőfi Sándor Kultúregyesület használja.

Laskón 1973-ban korszerű orvosi rendelőt építettek a falu központjában gyógyszertárral, valamint az emeleti termekben könyvtárat és olvasótermet alakítottak ki. Az elmúlt négy évtized során az olvasóteremben számos író-olvasó találkozóra, kiállításra, kulturális eseményre került sor. A falu minden szervezete használhatta, így volt ez azután is, hogy pár évvel ezelőtt a falu kultúrház nélkül maradt, és az emeleti termet az 1999-ben újjáalakult Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületnek adták használatba. Az elmúlt évek során az egyesület saját forrásból és pályázati támogatások révén igyekezett fenntartani és kisebb felújításokat elvégezni rajta, de nagyobb beruházásra ez idáig nem volt alkalmuk.

Déra Kornélia, a Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke elmondta, már régebben is szóvá tették a járásban, hogy a közösségi épület a nagy ablakfelület miatt csak időszakosan használható, a téli időszakban pedig igen magasak a rezsiköltségek. A kérésüknek eleget téve a napokban kezdték meg a felújítási munkálatokat.

Varga Gábor, a Bellyei járás elöljáró-helyettese elmondta, Laskón különösen fontosnak tartják ennek az épületnek a használhatóvá tételét, mert a járásban egyedül itt nincs mindenki által használható közösségi épület. A felújítás értéke 200 ezer kúna. Az épületen lecserélik a nyílászárókat, és kisebb lesz majd az üveges felület is, valamint a kockaház szigetelését is megoldják, hogy mielőbb a laskóiak rendelkezésére állhasson.