A belovári és a Grubišno Polje-i magyar egyesületek táncosai számára is megkezdődtek a fellépések, múlt szombaton a bilogorai szerb kisebbség rendezvényén mutatkoztak be.
A Grubišno Polje-i Magyarok Közösségének a tájháza adott otthont A bilogorai szerbeknél elnevezésű rendezvénynek, amelyen minden évben a helyi szerb egyesület és más kisebbségek tánccsoportjai mutatkoznak be.
A találkozóról Biloš Slađana, a magyar tánccsoportok vezetője elmondta, nagyon örültek, hogy egy ilyen szép eseményen vehettek részt.
– A helyszín és a hangulat is nagyon jó volt. Különösen annak örülünk, hogy ismét új ismerősökre, barátokra tettünk szert, bízunk az együttműködések folytatásában – mondta Slađana, aki hozzátette, hogy ezzel a fellépéssel kezdték meg az idei vendégszereplési idényt, amely az előző évihez hasonlóan aktívnak mutatkozik.

