Megkezdődött a Rózsa utca felújítása

129
IMG_7867

Folyamatban van a várdaróci közvilágítás kiépítése-korszerűsítése, a napokban pedig megkezdődött a Rózsa utca régóta tervezett felújítása is.

Az út az eszéki Városfejlesztési és Építésügyi Hivatal 2008-ban készített tervei alapján készül: 1040 méter hosszú lesz és 5,5 méter széles, kivéve egy kisebb szakaszon, ahol 3,5 méteresre tervezik. A Bellyei járás és a Területfejlesztési Minisztérium még 2009-ben még közös finanszírozásról állapodott meg, de végül teljes egészében állami költségvetésből újul meg a várdaróci Rózsa utca 2 millió kuna ráfordítással.

– Mindkét projekt megvalósítására már régóta várunk. Hamarosan folytatódik a közvilágítás kiépítése is, és ha minden a tervek szerint halad, akkor pár hónapon belül a Rózsa utcaiak is új úton közlekedhetnek. A két projekt költsége mintegy 4 millió kuna – mondta Micheli Zsolt, a várdaróci helyi választmány elnöke.