Meghallgatták Csányit

171

Meghallgatta a rendőrség Csányi Sándort – közölte múlt szerdán a Jutarnji List napilap internetes oldala.
Csányi Sándort, a magyar olajipari vállalat igazgatótanácsának alelnökét a lap értesülései szerint egy állítólagos piaci manipulációs ügyben hallgatták meg, a gyanú szerint a Mol 2010 végén és 2011 elején manipuláció segítségével vásárolta meg az INA részvényeinek 1,6 százalékát a cseh J&T Banktól. A Jutarnji List beszámolója szerint Csányi Sándor két órát volt a rendőrségen, távozóban nem nyilatkozott.
A rendőrség sem adott információt a meghallgatással kapcsolatban arra hivatkozva, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) vizsgálatáról van szó. A lap emlékeztetett arra, hogy júniusban ugyanitt hallgatta ki a rendőrség Áldott Zoltánt, az INA igazgatósági elnökét, valamint a felügyelőbizottság magyar tagjait, Horváth Ferencet, Molnár Józsefet, Mosonyi Györgyöt és Világi Oszkárt. Bár a horvát hatóságok megkísérelték gyanúsítottként kihallgatni Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, a magyar Legfőbb Ügyészség elutasította a horvát kérést. Helyette Csányit hallgatta meg a horvát rendőrség.
Az OTP Bank a sajtóban megjelentekre reagálva közölte: Csányi Sándor a Mol igazgatóságának alelnökeként szerdán 90 perces megbeszélést folytatott a horvát rendőrség képviselőivel. A hetekkel előre rögzített egyeztetés a Mol 2011-es, INA-ban történt részvénytulajdon-szerzésének körülményeit járta körül. A horvát hatóság hangsúlyozottan nem tanúként és nem gyanúsítottként tárgyalt Csányi Sándorral. A helyi ügyészség tájékozódik a részvényszerzés körülményeiről, az ügyben eljárás nem indult – közölte a hitelintézet.
Az INA olajipari konszernről szóló tárgyalások a zágrábi kormány és a Mol között szerdán kezdődtek Zágrábban. Az első fordulót követően kiadott közlemény szerint a tárgyalások a további megbeszélések menetéről és témáiról szóltak. A Mol és a horvát kormány közös álláspontját tükröző közleményben az áll, hogy összehangolták az INA-val kapcsolatos közös céljaikat, amelyek „a befektetések növelése, az üzletvezetés hatékonysága és az INA nagyobb hozzájárulása a horvát gazdasághoz”.
A horvát fél nevében Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter, valamint a horvát állami vagyonkezelő iroda vezetője, Mladen Pejnović vett részt a tárgyaláson, a Molt az igazgatótanács alelnöke, Csányi Sándor és Áldott Zoltán, az INA igazgatósági elnöke képviselte.

{fcomments}