Megedződve, terveket dédelgetve

A kárpátaljai Hálózat egy éve

25

A Hagyományok Háza Hálózat–Kárpátalja a nehéz körülmények ellenére is megvalósította kitűzött céljait javarészét. Az elmúlt évet Pál Katalin, a kárpátaljai Hálózat vezetője foglalja össze.

„Az előző évek tapasztalataiból okulva, mintegy ’megedződve’ terveztük meg 2023. évi programjainkat. Azokkal kalkuláltunk, amik megvalósítását biztosítani is tudtuk. Ennek nyomán tizenöt sikeres programra tekinthetünk vissza. Közöttük voltak egyszeri alkalmak, mások pedig egész évre kiterjedtek. A tervezetek felét helyi intézmények, civilszervezetek bevonásával valósítottuk meg. Számos nehézséggel kellett szembenéznünk. Néptáncegyütteseink nagy része, – mivel a szakemberek közül sokan távoztak az országból – oktató nélkül maradt. Pótlásukra kifejezetten kezdő néptáncoktatók számára indítottunk tanfolyamot. A 2024. májusáig tartó kurzus koncepcióját a nyíregyházi Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok dolgozták ki.

Az évek során hét, úgynevezett ’táncházas zenekart’ neveltünk ki, amiknek tagjai is szétszóródtak, viszont – a jövőre gondolva – összetartásukra nagy gondot fordítottunk. Ennek nyomán a szokásos táncházzenész találkozónkat több turnusban Magyarországon szerveztük meg. A sátoraljaújhelyi Kárpátaljai Népzene, Néptánc Táborban mutatkozhattak be a zenekarok, ezt követően nyáron Magyarországon és Erdélyben koncerteket szerveztünk a ’bandáknak’. Az éves programjuk méltó lezárása volt, amikor csatlakoztunk a Hagyományok Háza Határtalan Táncfőváros estjéhez október 16-án: a műsor első részében kárpátaljai zenekarok, táncosok és énekesek léphettek színpadra. E szerepléseknek mentális hatása is van: a szereplők kiszabadulhatnak egy kis időre a kárpátaljai feszült légkörből.

Az éves munkánk során a legnagyobb hangsúlyt a hagyományátadásra, a képzésekre fordítottuk. A képzők képzőjét szerveztük meg: a már említett néptáncoktató tanításon kívül kézművesoktatók okítását is megszerveztük három turnusban. Ennek része volt a tavaszi tanfolyam, az egyhetes nyári tábor és az őszi lezárás. Ugyanúgy folytatódott a viseletvarró képzésünk is, s emlékezetes volt, amikor A magyar kultúra napján a Munkácsy Mihály Magyar Házban tanfolyamunk legszebb munkáiból nyithattunk meg kiállítást.

Igazi sikerként könyvelhetjük el a néptáncegyüttesek mentorálásának hetedik évét is: félezer gyerek vesz részt e kezdeményezésben. Viszont a lezárt év újdonsága volt a mentorprogram kibővítése a hangszeres- és énekes képzés területére is.  Februártól több helyszínen voltak tanfolyamok, mintegy tíz magyarországi hangszeres-, énekoktató részvételével. Citera, vonós és fúvós hangszerek, harmonika, cimbalom és népi ének szerepel a palettán. Örvendetes, hogy a cimbalom, ez az igazi magyar hangszer mennyire népszerű a tanulók körében. Ez részben Unger Balázs oktató munkáját is dicséri. Tanítványai közül négyen a turai Galgamenti Népzenészek Újévi Koncertjén is bemutatkozhattak.

Az elmondott eredmények egy feszült légkörben születtek. Nem vagyunk pesszimisták, keressük a folyamatos munkánk megvalósításának zegzugos útjait. Reménykedünk egyben, hogy Kárpátalján is beköszönt a béke, ami munkánk folytatásának egyetlen lehetséges záloga.”