Megállíthatatlan a Várdaróc FC menetelése!

240

Egy újabb nagy lépéssel került közelebb a bajnoki címhez a Várdaróc FC a hétvégén. Magyarságunk legerősebb csapata ezúttal legnagyobb riválisát, Kácsfalut (Jagodnjak) győzte le 2-1-re egy drámai mérkőzésen.

A hétvégén megkezdődött a labdarugó megyei másodosztály tavaszi idénye. A Várdaróc FC játékosai a tavaszi szezont otthon kezdték, ellenfelük a második helyen álló nagy rivális, az NK Bratstvo – Jagodnjak volt.

A mérkőzés igencsak drámai volt. A vendégek rögtön a találkozó elején vezetést szereztek, amit a meccs végéig sikeresen tartottak. Egy kácsfalusi játékos sérülése miatt azonban jelentős hosszabbítást rendelt el a bíró, amelynek során a daróciak két gólt is lőttek. Az első hazai találat a 93. percben született, majd másodpercekkel a játék lefújása előtt, a 96. percben egy újabb labda landolt a vendégek hálójában. A győzelemmel a zöld kakasok 8 pontos előnyre tettek szert a tabellán, következő mérkőzésüket a hétvégén idegenben játsszák Mirkovac ellen. A várdaróciak mérlege eddig 14 mérkőzésből 14 győzelem, ezért jó esélyük van arra, hogy a szezon végén megmérkőzhessenek a megyei első osztályba való jutásért.

– Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményre, hiszen sok munka van mögöttünk. Felemelő érzés volt azt tapasztalni, hogy a rossz idő ellenére is tömegesen kijöttek az emberek a mérkőzésre és szurkoltak a győzelmünkért – mondta Kiss Dárió, a labdarúgó-egyesület vezetőségi tagja, aki hozzátette, nagyon hálásak minden támogatásért, mivel minderre egyedül nem lennének képesek.