Megalakultak a városi és a járási tanácsok

195

Nem választott elnököt Eszék-Baranya Megye Közgyűlése, és érdekesnek ígérkezik még az eszéki és a vukovári városi tanács alakuló ülése.

A május 19-i önkormányzati választásokat követően a múlt héten tartották meg a legtöbb megyében, városban és járásban a képviselő-testületek alakuló ülését.

Eszék-Baranya Megye Közgyűlése első összehívásra nem tudott megalakulni. Az 55 képviselőből álló testületben a HDSSB szerezte a legtöbb mandátumot, de az nem volt elég ahhoz, hogy megszerezze a többséget is: a HDSSB jelöltjére, Boris Antunovićra 24-en szavaztak a megalakuláshoz szükséges 28 helyett, pontosan annyian, ahány mandátuma a HDSSB-nek van.

Az illetékes hivatal a következő 60 napban még kétszer hívhatja össze a testületet, ha az akkor sem választ elnököt, őszre új választásokat kell kiírni Eszék-Baranya megyében.

Megalakult viszont Pélmonostor Városi Tanácsa, elnöke a HDSSB-s Jadranka Sabljak lett, míg az alelnökökről a következő ülésen döntenek majd.

Ami a magyarokat érintő járásokat illeti, a Darázsi járásban Antun Vinojčić lett a képviselő-testület elnöke (HDZ), helyettesei Djuro Novoselić (SDP) és Ginder Ferenc (független lista) lettek.

A Hercegszőlősi járásban a tanács elnöke a Sója Dénes független listájáról bekerülő Franjo Bukta lett, helyettese pedig Mario Svalina a HDZ listájáról.

A Bellyei járásban a tanács elnöke a HDSSB-s Ruzsicska Igor lett, helyettesei pedig a HMDK-s Molnár-Ljubić Mónika és Zdenko Jumić (HDSSB) lettek.

A Baranyszentistváni járásban a tanács elnöke Drago Mavrin maradt a HDZ listájáról, helyettese a parasztpárt listájáról bekerülő Dalibor Perin lett.

Ami az Eszék-Baranya megye szlavóniai részét illeti, az Ernestinovói járás tanácselnöke Kelemen Dezső (HMDK), helyettese pedig Josip Herek a Matija Greif vezette független listáról.

Az Erdődi járási tanács élén maradt az SDSS-es Jovo Vuković, míg a helyettesei mostantól Leposava Virovac az SDSS listájáról és Marko Stanić a HDSSB listájáról.

A Lacházai járás tanácsának elnöke Krunoslav Morović lett a HDSSB listájáról, míg a tanács alelnöke Zuljević József a parasztpárt listájáról.

Vukovár-Szerém megye városi és járási tanácsai vonatkozásában a megye élén maradt Ante Zagar a HSP listájáról, helyettese pedig a HDZ listájáról választott Zeljko Galić lett.

Ami a Vukovár-Szerém megyében élő magyarságot illeti, három járásban választottak magyar nemzetiségű képviselőket is: a Tordinci járásban (Kórógy), a Tompojevci járásban (Cakovci) és az Ójankováci járásban.

A Tordinaci járás tanácsának elnökének a parasztpárt listájáról bejutott Petar Marićot választották elnöknek, helyetteseknek pedig Mihaela Silovićot (HDZ), és Branimir Rezót. (SDP).

A Tompojevci járásban a tanács elnöke Dubravko Martić lett Tomislav Panenić független listájáról, míg helyettese Zlatko Potočkit választották meg a parasztpárt listájáról.

Az Ójankováci járási tanács elnöke a HZD-s Ivo Radić lett, míg a helyettesei Luka Mamić (HDZ) és Marko Šuša (SDSS).

 

{fcomments}