Megalakult az Országos Magyar Koordináció

424
Megalakult az Országos Magyar Koordináció

Kilenc hónappal a kisebbségi önkormányzati választások után megalakult a horvátországi magyar kisebbségi önkormányzatok koordinációs testülete. A koordinációt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) által jelölt öt megyei önkormányzat vezetője, illetve kisebbségi megyei képviselő, valamint Zágráb város magyar önkormányzata alakította meg. A testület elnöke Balázs Piri Zoltán, alelnöke pedig Jakumetović Rozália lett.

2015 májusában, a harmadik horvátországi kisebbségi önkormányzati választás eredményeképpen tizenegy horvátországi megyében összesen 266 magyar képviselő kezdhette meg a munkát a horvátországi magyar szavazók voksainak köszönhetően. Két ernyőszervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) küzdött a szavazatok többségének megszerzéséért. A HMDK öt megyében nyert, és a MESZ is öt megyében szerezte meg a szavazatok többségét. Zágráb megyei jogú városban független lista indult.
Koordinációs testületet öt plusz egy megye alakíthat a jogszabályok szerint. Négy évvel korábban a MESZ által jelölt megyei önkormányzatok és megyei képviselők elegen voltak ahhoz, hogy blokkolják az Országos Magyar Kisebbségi Koordináció megalakulását. Így március 11-én jelentős esemény tanúi lehettünk, amikor a zágrábi Europski dom-ban hat horvátországi megye magyar képviselője, illetve önkormányzat elnöke – a január 31-ei szándéknyilatkozatot követően – aláírta az alapító okiratot, valamint elfogadta az országos koordináció alapszabályát és megválasztotta elnökét, illetve alelnökét.
Az országos magyar koordinációt Balázsi Piri Zoltán elnök és Jakumetovic Rozália alelnök vezeti.
– Először is gratulálok Balázs Piri Zoltán kollégámnak. Örülök az új kihívásnak, bízom benne, hogy a kisebbségi alkotmánytörvényben rögzített feladatkörünkből kifolyólag többet is tehetünk majd nemzetrészünk érdekében. Az pedig nagy jelentőséggel bír, hogy az országos koordináció megalakítását a HMDK is szorgalmazta, ez nagy támogatást jelent majd a munkánkban – nyilatkozta lapunknak Jakumetović Rozália, a testület alelnöke.
Berkes Imre Zágráb megyei magyar kisebbségi képviselő úgy véli, hogy már korábban is megalakulhatott volna a koordináció, így sajnos több hónapot elveszítettek.
– Már a januári egyeztetésen egyértelmű volt, hogy ki az, aki támogatja a koordináció megalakulását, és az is látható volt, hogy sajnos a MESZ-képviselők a hangzatos együttműködési szlogenek ellenére sem szorgalmazzák az összefogást. Mi a legjobb tudásunk szerint dolgozunk majd az összmagyarság érdekében – nyilatkozta Berkes Imre.
Hasonlóképpen vélekedik Szőlősi István, a Verőce-Dráva menti megye magyarságának képviselője is.
– Jól ismerem a munkatársaim, fontos, hogy többen képviseljük a szórványt is, hisz itt különösen fontos a szerepünk, és bízom Balázs Piri Zoltánban és Jakumetović Rozáliában – mondta Szőlősi István.
Viola Éva, a Tengermelléki-fennsíki megye magyar kisebbségi képviselője azt mondja, fontos, hogy éljünk a törvény adta jogainkkal.
Tripolszki Anikó, a Split-Dalmát megyei magyarság képviselője első ízben tölti be ezt a funkciót, véleménye szerint nagy munka áll a szervezet előtt, a koordináció megalakulásával most a legmagasabb szinten lehet küzdeni a magyar kisebbség jogaiért.

05-koordinacio-1

05-koordinacio-4

05-koordinacio-5

05-koordinacio-3

05-koordinacio-6

05-koordinacio-7