Megalakult az Erdődi járás magyar kisebbségi önkormányzata

160
06-erdodi

Erdődi járás – Nemrég tartotta alakuló ülését az Erdődi járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata, ahol Móger Lászlót választották elnöknek, alelnöknek pedig Kvaka Józsefet.

A nyár eleji kisebbségi önkormányzati választásokon az Erdődi járás magyarsága mind a tíz tagot a HMDK által támogatott listáról jutatta be a kisebbségi testületbe. Móger László elnöknek és Kvaka József alelnöknek, akik az elmúlt négy évben is betöltötték ezt a tisztséget, ismét bizalmat szavazott a testület az újabb négyéves időszakra.

– Köszönöm szavazóinknak, a járási magyarságnak a bizalmat, igyekszünk a jövőben is rászolgálni. Szeretnénk folytatni eddigi munkánkat, és méltóképpen képviselni magyarságunk érdekeit. Az elmúlt időszakban több fontos projektet is megvalósítottunk: emlékművet állítottunk a honvédő háború áldozatainak, és kétnyelvű helységnévtáblákat helyeztünk ki. Ami a legfontosabb, hogy a kisebbségi önkormányzat közbenjárásának köszönhetően rövid szünet után sikerült újraindítani az anyanyelvápolást a járás magyar nemezetiségű kisdiákjai számára. De aktívan részt vettünk járásunk magyar jelelgű rendezvényeinek a szervezésében is, erre a segítségre a jövőben is számíthatnak. Most viszont az a legfontosabb, hogy mielőbb megépüljön a dályhegyi kultúrotthon, ezt ígyekszünk minden fórumon hangsúlyozni. Az alakuló ülésen részt vett a járás elöljárója is, akivel eddig is nagyon jó volt az együttműködés, és ezúttal is biztosított bennünket a járás további támogatásáról – nyilatkozta lapunknak Móger László, a testület elnöke.