Még két év, és jön az euró

0
15

Andrej Plenković kormányfő a múlt héten bejelentette, hogy az ország előreláthatólag 2023. január elsejétől bevezeti az eurót. A következő időszakban az illetékes minisztériumok és a nemzeti bank ki fog dolgozni egy részletes tervet ennek gyakorlati megvalósítására.

A miniszterelnök szerint minél hamarabb meg kell határozni azt az árfolyamot, amelyen a kúnát majd át fogják váltani euróra. Elsődleges szempontnak a fogyasztók védelmét jelölte meg, azaz el szeretné kerülni, hogy az euró bevezetése dráguláshoz vezessen.

A bevezetés feltételei közé tartozik az árstabilitás, az árfolyamstabilitás és a kiegyensúlyozott költségvetési helyzet is.

A tervek szerint a közös valuta bevezetésének első lépéseire a terepen 2022 őszén kerül sor, ekkor fogják a bankok megkapni az első eurókészleteket. Őket a többi pénzintézet, elsősorban a Horvát Posta és a FINA követi, decembertől pedig a kis- és a nagykereskedelem szereplői kapják meg az euró bankjegyeket és érméket. A közös fizetőezköz kereskedelmi forgalomba 2023. január 1-jén kerül, és két hétig párhuzamos használatban lesz a kúnával. Január 15-től viszont csak euróval lehet majd fizetni mindenhol.

Természetesen nem kell aggódniuk azoknak sem, akiknek két hét alatt nem sikerül elkölteniük az összes kúnájukat, ők fél évig még minden postahivatalban, bankban és a FINA-ban is átválthatják a pénzüket euróra teljesen díjtalanul. Július 1-je után viszont már csak a Horvát Nemzeti Bankban tudjuk beváltani „régi” kúnáinkat, igaz, ott erre – biztos, ami biztos – még 30 évig lehetőségünk lesz…

Jelenleg az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott országok közül hatban (Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Szlovákia és Ciprus) az euró a hivatalos fizetőeszköz. Ezek mellett a nem EU-tag Crna Gora és Koszovó is egyoldalúan bevezette az eurót.

A bankjegyek egyformák, az érmék egyediek

Az euró bankjegyek az euró-övezet minden tagállamában egyformák, de az aprópénz egyik oldalára minden államnak jogában áll saját mintát nyomni. Ennek lesz köszönhető, hogy számos különféle érmével találkozhatunk majd a pénztáraknál. Az érmék terén tapasztalható „sokféleséget az egységben” még inkább árnyalja, hogy a tagállamoknak jogukban áll évente két emlékérme-mintázat kibocsátása is, ami igazán tarkává teszi az apró eurókat. A horvát eurókon a tervek szerint a címerből is ismert négyzetrácsok lesznek láthatók.