A múlt héten 1848. március idusára emlékeztek a laskói és kórógyi általános iskolában, valamint az eszéki HMOM Központban is. A Várdaróc Magyar Kultúregyesület gyerekek számára szervezett kézműves foglalkozást, a Verőce-Dráva menti megyei Magyarok Közösségében pedig Petőfi-estet tartottak.
A koronavírus terjedésének megállítása érdekében múlt pénteken hozott óvintézkedések miatt számos egyesületünk lemondta a hétvégére tervezett, zárt térben tartandó tömegesebb összejövetelét. A rendelkezések meghozatala előtt tartottak összejövetelt magyar iskoláinkban és két szervezetünknél.
Megemlékezések az oktatási intézményeinkben
Fontos, hogy az óvodáskorú gyerekekben is rögzüljön, ők magyarok, a múltunkat tisztelni kell, és a fontos történelmi eseményekről, mint amilyen 1848. március 15-e volt, méltóképpen meg kell emlékeznünk. Az óvodák éves nevelési tervében így a nemzeti ünnepekről való megemlékezésnek kiemelt helye van, csakúgy, mint általános iskoláinkban, ahol az ünnepi műsorok résztvevőiként a diákok tartós ismereteket szereznek nemzeti múltunk meghatározó korszakairól.
A laskói és kórógyi általános iskolában, valamint az eszéki HMOM Központban is ünnepi összeállítások keretében idézték fel a 172 évvel ezelőtti eseményeket.
Nemzeti szimbólumaink Várdarócon
A nemzeti öntudatra való nevelést magyar egyesületeinkben is fontosnak
tartják. A Várdaróc Magyar Kultúregyesület az elmúlt években több rendhagyó
történelemórát is szervezett, de a különböző kézműves foglalkozások során is a
hagyományainkat, múltunkat igyekeztek a gyerekekhez közelebb vinni.
Minden évben tartanak március 15-ei kézműves foglalkozást is, ahol a nemzeti
szimbólumaink készítése során hangolódnak rá az ünnepre. A kézműves műhelyt
most is Baronji Kell Klaudia és Berki Betília vezették.
Petőfi-est Verőcén

A Verőce-Dráva menti megyei Magyarok Közösségében március 12-én tartottak ünnepi összejövetelt. Petőfi Sándornak, a költőnek, a magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alkotójának, a pesti forradalom lánglelkű vezérének tiszteletére szerveztek Petőfi-estet, amelyen közreműködött a Daruvári Magyarok Közösségének a kórusa is. Az egybegyűlteket a verőcei magyar közösség elnöke, Karácsonyi István köszöntötte és összefoglalta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb mozzanatait, majd a két egyesület művészeti csoportjainak zenés-verses ünnepi műsorára került sor.