Májusfa-kitáncolás és halfőzőverseny Nagybodolyán

63

A májusfaállítás hagyománya a legszebb régi népszokások közé tartozik, amellyel elsősorban a természet megújulását, virágba borulását ünnepelték, egyben az udvarlás szimbóluma és eszköze is volt. Ma már a legtöbb helyen közösségi májusfákat állítanak, amit aztán május végén ünnepségek keretében döntenek ki. Így van ez minden évben Nagybodolyán is.

A májusfaállítási népszokás még mindig él a Drávaszögben és Szlavóniában is, igaz, ma már az a gyakoribb, hogy közös májusfát állítanak a faluközpontokban – általában a kultúregyesületek aktivistáinak a szervezésében –, melyeket aztán kisebb ünnepély keretében táncolnak ki. Ennek nagy hagyománya van Nagybodolyán is, ahol a május elsejére állított fát a mögöttünk hagyott hétvégén ünnepélyes keretek között táncolták ki. Ebben a programban most már hagyományosan az eseményt szervező nagybodolyai Magyar Hagyományőrző Egyesület zenekara, valamint a csúzai Csárdás népi tánccsoport tagjai vesznek részt.

– Régen a májusfát a legények állították a nagylányoknak, ma viszont már olyan kevesen vagyunk a faluban, hogy az udvarlási céllal történő faállítás ritkaságszámba megy. A hagyományőrző egyesület viszont egy szép rendezvényt kerekített a májusfa köré, mely jó alkalom arra, hogy összegyűljön a falu népe – nyilatkozta lapunknak Keresztes József, a hagyományőrző egyesület elnöke.

A program most is halpaprikásfőző-versennyel és bállal folytatódott. A versenyen húsz csapat – mintegy százhatvan fő – vett részt. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője is.