„Magyarságunknak is szüksége van a cserkészek által képviselt értékekre”

617

Egyeneslelkűség, becsületesség, segítőkészség, isten- és hazaszeretet, a természet tisztelete – ezek azok a főbb értékek, elvek, amelyek jellemzik a cserkészmozgalmat, melynek tevékenységét megismertetnék a vörösmarti, drávaszögi fiatalokkal is. Alakulóban van egy cserkészegyesület Vörösmarton Sipos Tűr Klára hitoktató kezdeményezésére, vele beszélgettünk a célokról, tervekről.

A cserkészet tevékenysége rendkívül széleskörű: természetjárás és táborozás, színjátszás és éneklés, sport és játék, országjárás és külföldi utak, szolgálat és másokon való segítés. Képzett és tapasztalt fiatalok – és néhány felnőtt – irányítják a cserkészek életét, akik jól tudják, hogy mi mindenre vágynak a gyerekek.

A zágrábi cserkészegyesület adta az ötletet

Horvátországban egyedül a fővárosban működik magyar cserkészcsapat, amit jelenleg Balázs-Piri Zoltán vezet. Ők keresték meg nyáron a vörösmarti általános iskolát azzal, hogy táborozási lehetőséget kínáltak drávaszögi gyerekeknek a Budapesthez közeli Nagykovácsiban. Negyven gyerek utazott Vörösmartról és más településekről az ötnapos cserkésztáborba, ahol mind a gyerekek, mind a kísérőik remek tapasztalatokkal gazdagodtak. Vadasparkba, kalandparkba és más izgalmas helyekre látogattak, mozogtak, tanultak, táncoltak, énekeltek, ismerkedtek.

– Már az első napon feltűnt nekem, hogy a cserkészek azokat az értékeket követik, amelyekre nekünk, baranyai magyaroknak égető szükségünk van ahhoz, hogy fennmaradhassunk – mondja Sipos Tűr Klára, aki a gyerekek kísérője volt a táborozáson.

Sipos Tűr Klára

Hozzátette, céljaik között első helyen áll a magyar nyelv megőrzése, a magyar kultúra és identitás erősítése, az istenhit megszilárdítása vallási felekezettől függetlenül. És persze azt is fontosnak tartja, hogy a gyerekek következetesen gondolkodjanak a környezetükről, és arra törekedjenek, hogy a világot egy kicsit szebben hagyják maguk után, mint ahogy kapták.

A magyarországi táborozás után a vörös-martiakhoz vendégek érkeztek a Külföldi Magyar Cserkészszövetségtől, többek között Szórád Gábor, a szövetség főtitkára. Itt-tartózkodásuk során a cserkészet tevékenységével ismertették meg a tanárokat, szülőket, a gyerekekkel pedig foglalkozásokat tartottak. Két héttel ezelőtt pedig cserkésznapot szerveztek a Vörösmarthoz közeli Szúnyogcsárdán, a Duna-parton. Itt voltak a magyarországi Bicskéről azok a cserkészvezetők és fiatalok, akikkel még a nyári táborban ismerkedtek össze. Ez az alkalom is mozgalmasan telt, sporttal, játékokkal, tánccal és zenével, ezenkívül a vörösmarti felnőtt aktivistáknak megtanították az alapvető tudnivalókat.  Sipos Tűr Klárától megtudtuk, ahhoz, hogy a vörösmarti cserkészcsapat megalakulhasson, először a felnőtt vezetőknek – több érdeklődő is van az iskola tanári karából és a helyi fiatalok köréből – kell megszerezniük a szükséges képesítést, akik vezethetik majd a fiatalokat. Azt is megemlítette, a cserkészet hasznosságáról mindenekelőtt a szülőket kell meggyűzniük, hiszen az ő támogatásuk nélkül nem működhet a dolog.

Takács Lára és Vég Dominik a vörösmarti iskola tanulói, mindketten aktív résztvevői az alakulóban lévő cserkészcsapatnak.

Takács Lára és Vég Dominik

– Nagyon izgalmas volt a cserkésznap, ugyanis szeretem az erdőt, az állatokat, és láthattunk igazi szarvast és őzet is – mondta Lára.

Akárcsak neki, Dominiknek is a számháború volt az egyik kedvenc programja.

– Az tetszett még a kiránduláson, hogy mindenki olyan barátságos volt – tudtuk meg Dominiktől.

Böjtös Tímea az iskola felsős diákja, ő is részt vett az eddigi cserkészprogramokon.

– Az első pillanattól kezdve tetszik a cserkészet, szívesen veszek részt mindenféle aktivitásban, melyekből sokat lehet tanulni is, ezenkívül új barátokat is szereztem – mondta Tímea.

Böjtös Tímea

A vörösmarti iskola is pártfogolja a kezdeményezést

A gyerekek lelkesedése tehát nem hiányzik, amire viszont még szükség volna, az egy állandó hely, lehetőleg természetközelben, de a falutól sem messze, ahol tevékenykedhetnek.  Eddig, a szúnyogcsárdai programon kívül a vörösmarti általános iskola adott helyet programjaiknak. Kollár Kinga, az intézmény igazgatója is támogatja a cserkészprojektet.

– Igaz, hogy falun élünk, a legtöbb gyerek mégis rá van tapadva a számítógép, a telefon képernyőjére, eltávolodtak a természettől, és a cserkészet képes arra, hogy kimozdítsa a fiatalokat a négy fal közül – mondta Kollár Kinga.

Hozzátette, pozitívak a tapasztalatai a Szúnyogcsárdán rendezett cserkésznappal kapcsolatban is, amely lekötötte a gyerekeket, de oly módon, hogy nem érezték fárasztónak az ott töltött időt, sőt élvezték, és hazatérve azt kérdezték, hogy mikor lesz a következő. November közepén egy bicskei cserkésztáborban vehetnek majd részt.