Kezdőlap Hírek Magyarságunk Magyarországon lépett fel a csúzai Csárdás

Magyarországon lépett fel a csúzai Csárdás

181

Újabb sikeres magyarországi fellépésen van túl a HMDK csúzai Csárdás népi tánccsoportja: szombaton a Mohácsi járáshoz tartozó Dunaszekcsőn mutatkoztak be – a település néhai koreográfusuk, Kiss Gábor szülőfaluja. Az idei évben ez már a harmadik magyarországi szereplésük, miközben itthon is számos rendezvényen táncoltak.

Szombaton Dunaszekcső adott otthont a HMDK csúzai Csárdás népi tánccsoport legújabb fellépésének, amely különleges jelentőséggel bír az együttes számára. A település néhai koreográfusuk, Kiss Gábor szülőfaluja, így a szereplés egyfajta tisztelgés is volt az egykori szakember munkássága előtt. A csoport három koreográfiát mutatott be a közönségnek, ezeket nagy érdeklődés és lelkes fogadtatás kísérte. A program azonban itt nem ért véget: a helyiek kérésére a táncosok táncházat is tartottak, amely során a közönség aktívan is bekapcsolódhatott a néptánc gyakorlati világába.

A dunaszekcsői fellépés az idei év harmadik magyarországi szereplése volt a Csárdás számára. Az év elején Mohácson, a házas hétvégés farsangi bálon léptek föl, ahol a palotással nyitották meg a rendezvényt. Ezt követően Erzsébet településén is bemutatkoztak, tovább erősítve jelenlétüket és kapcsolataikat az országhatár túloldalán.

Mindeközben a csoport hazai színpadokon is aktív: többek között részt vettek a HMDK március 15-ei központi ünnepségének a műsorában is. Az idei év tehát már most mozgalmasan alakul számukra, és folytatják azt a lendületet, amely a tavalyi évet is jellemezte.

Az elmúlt hetek fellépései azt mutatják, hogy a csoport nem lassít: továbbra is elkötelezetten dolgoznak azon, hogy minél több helyre eljuttassák a Kárpát-medence gazdag néptánchagyományát, miközben közösséget építenek és kulturális hidakat erősítenek határokon innen és túl.

Hirdetés