Magyar zene és színpompás népviseletek Eszék főterén

Megtartották a 23. Eszéki Magyar Napot

0
174

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület 23. alkalommal rendezte meg az Eszéki Magyar Napot, amelyre idén is a város főterén került sor. A kiállítóstandoknál magyaros finomságokat és kézműves termékeket árusítottak, a színpadon pedig népi tánccsoportok váltották egymást.

„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.” Gárdonyi Géza szavaival is jellemezhetnénk az immár 23. alkalommal létrejött Eszéki Magyar Napot, mely az eszéki magyarság legfontosabb rendezvénye. Ilyenkor ugyanis egy napra magyar színekbe, ízekbe és dallamokba öltözik a város szíve a magyar közösségeknek köszönhetően.

Az Ante Starčević teret körülölelő standokon több egyesület és termékeit kínáló horvátországi magyar vállalkozó is bemutatkozott. A magyar hímzésvilág kézimunkáinak megtekintésén kívül finom borokat és süteményeket lehetett kóstolni, a gyerekeket pedig a Dörömb Gyermekszínjátszó Csoport várta, tagjai különböző játékos foglalkozásokkal készültek.

– Évről évre nagyon szép visszajelzéseket, elismeréseket kapunk, amelyekre a városi vezetés is büszke. Nagyon örülünk annak, hogy ennyi hazai tánccsoport elfogadta a meghívásunkat, és hogy vendégeket is köszönthettünk a pécsi Misina táncegyüttes és a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ néptáncosai személyében. Idén már elindultunk egyfajta tartalombővülés felé, hiszen a magyar népi tánchagyományok mellett az elkövetkező években a népzenét és az énekeket is szeretnénk bemutatni a színpadon – tudtuk meg Szemesi Róberttől, a Népkör MKE titkárától.

Színpompás felvonulás Eszék központjában

A műsort a várdaróci, csúzai és szentlászlói gyermektánccsoportok nyitották meg a színpadon, majd a már hagyományos felvonulásra került sor, amelyen a felnőtt táncegyüttesek vettek részt, zenei kísérettel sétálták körbe a város központját. Ezt követően az ünnepélyes megnyitón az egybegyűlteket Dragan Vulin, Eszék alpolgármestere, Jankovics Róbert parlamenti képviselő és Vidaković Tibor, a Népkör Magyar Kultúregyesület elnöke köszöntötték.

– A horvátországi magyar rendezvényözön minden évben már hagyományos módon Eszéken, a Magyar Nappal kezdődik. A város színpompás főtrén van alkalma az eszéki magyarságnak is bemutatni kultúráját, hagyományait. Gratulálok a szervezőknek, a Népkör Magyar Kultúregyesületnek, hogy a nehéz körülmények ellenére sikerült nekik ilyen színvonalas rendezvényt tető alá hozniuk – nyilatkozta Jankovics Róbert, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője.

Vidaković Tibor, Dragan Vulin és Jankovics Róbert

A kultúrműsor második részében a felnőtt tánccsoportok mutatkoztak be, a külföldi táncegyütteseken kívül a szentlászlóiak, a csúzaiak, a dályhegyiek, a pulaiak, a kiskőszegiek és természetesen a házigazda Népkör táncosai, amit egy közös „össznépi” csárdással zártak.

Magyar ételek és kézimunkák a kirakodóvásárban

A kultúrműsor mellett a kirakodóvásár a rendezvény másik pillére, hiszen a magyar finomságoknak kevesen tudnak ellenállni. Több egyesület is kihasználta ezt a lehetőséget arra, hogy bemutassa tevékenységét, többek között a szentlászlói Rozmaring Egyesület is, melynek tagjai sós és édes süteményeiket a saját kézimunkáikkal díszített standjukról kínálták az odalátogatóknak. Voltak távolabbról érkezett résztvevői is a rendezvénynek, közéjük tartozott a pulai Móricz Zsigmond Egyesület is. Ők szintén az idén tartották meg a sorrendben 23. magyar napjukat, az eszéki Népkörrel pedig nagyon jó kapcsolatot ápolnak, rendszeresen vesznek részt egymás rendezvényein.

Az eszéki Népkör oszlopos tagjai szívesen emlékeznek vissza a kezdetekre, Farkas Ibolya lapunknak elmondta, nagyon büszkék a rendezvényre és arra, hogy az elsők között voltak, akik ilyen jellegű rendezvényre „terelték össze” a magyar tánccsoportokat. Az idők és a körülmények azonban változnak, de ismét Gárdonyi szavaival állíthatjuk, hogy a magyarság érzése a Népkör tagjaiban is benne ég, amely évente egyszer igazán nagyot „mordul”, és a magyar nemzeti hagyományok éltetésének szentel egy egész napot Eszék város szívében.

A rendezvényt a zágrábi Kisebbségi Tanács, Eszék város és Eszék-Baranya megye támogatta.