Eszéken, pontosabban Rétfaluban 1968-óta a Varga család működteti azt a kiskocsmát és vendéglőt, amelyben igazi magyaros ételek, házi ízek, kedves kiszolgálás várja a betérőket.
A két Rétfalu
Rétfalut 1289-ben említik először egy oklevélben. A török hódoltág előtt Eszék városában és a környező településeken nagyszámú magyar nemzetiségű ember élt. A török kiűzése utáni években lassan rendeződnek a közállapotok, ugyanakkor migrációs változások történnek. A közeli ősmocsár búvóhelyeire menekült lakosság visszatér elhagyott településeire. Megkezdődik a kis falucskák lakosainak nagyobb falvakba való tömörítése. A lakosságot, hogy a súrlódásokat elkerüljék, nemcsak vallás, hanem nemzetiség szerint is elkülönítették. Így alakultak ki a színmagyar, -horvát és -szerb falvak. Az 1697-es összeírás szerint Rétfalu egyike lett a környék legnépesebb településeinek. A 18. században az eszéki magyarság közel ezeréves faluja köré németeket telepítettek, s ez lényegesen meghatározta a továbbiakban az itt élő őslakosság számát, tevékenységét és fennmaradásának lehetőségét. A főutcát is németek lepték el, a református magyarok pedig a drávai részre szorultak. Így alakult ki két Rétfalu: a magyar és a német. Az Árpád-kori település három utcájából ma már csak a Petőfi Sándor nevű maradt meg, ahol alig negyven magyar család él. A 22-es szám alatt 1968 óta működik a rétfalusi kiskocsma és vendéglő.
Házi ízek, igazi magyaros ételek
A vendéglőt két olyan óriásplakát is hirdeti Eszéken, amelyen a magyaros színek dominálnak. Az étterem berendezése egyszerű és régi stílusú. A kocsma múltját idézik azok a fényképek is, amelyek nemrég kerültek elő a családi albumból, és éppen érkezésünkkor hozták meg őket a keretezőtől.
– Még a férjem szülei nyitották meg a helyet, kis borozóként, kocsmaként indult – kezdi a képek alapján magyarázni a mindig mosolygós gazdaasszony, Julianna. – Majd amikor apósom 
megbetegedett, a férjem vette át az üzletet, ő már kibővítette a helyiséget, és elkezdett ételeket is készíteni. Amikor 1977-ben ifjú feleségként idejöttem, még jobban bővítettük az ételkínálatot, a rostonsültek mellett egytálételeket is felszolgáltunk. Kezdettől fogva fontosnak tartottuk, hogy friss és házi alapanyagokból készítsük ételeinket. Minden régi házi receptek alapján készül, a kolbászt mi keverjük, füstöljük, valamint csakis az általam készített savanyúságok kerülhetnek az asztalra, a szármához való káposztát is én savanyítom úgy, ahogy azt még a nagyanyám csinálta.
Julianna asszony azt is hozzáteszi, hogy ő baranyai származású, Vörösmartról jött ide férjhez, így a piacon mindig a baranyai termelőket keresi, és tőlük vásárolja a zöldségféléket is. Férje halála után ő vette át az étterem irányítását, és azt mondja, annak ellenére, hogy pár éve már a fia nevén fut az üzlet, a legfontosabb feladatokat ma sem engedi ki a kezéből.
Reggel korán kel, a szakácsnő 8-ra érkezik, így aztán a 9 órai nyitáskor már étellel is tudnak szolgálni. Besegít az előkészületekbe, a konyhai alapanyagok beszerzését is ő végzi, de ott sürög-forog a vendégek között is, és mindig ő zárja a kiskocsmát.
A vendégek nagy része törzsvendég. Kertzel István itt született Rétfaluban, de már nem itt él, ennek ellenére szinte naponta eljön. Nyomdászként dolgozik, így ügyfeleit is gyakran elhozza. Szerinte a konyha egyedülálló, ami a gazdaasszonyt dicséri.
Julianna megboldogult férjének a receptje alapján készül a gulyás is, amelybe kizárólag színhús kerül, így nem csoda, hogy híre ment. Julianna asszony azt meséli, volt egy zágrábi visszajáró vendégük, aki annyira szerette a gulyáslevesüket, hogy haza is vitt belőle mindig néhány adagot; egyszer elkérte tőlük a receptet is, el is készítette az ételt, de azt mondta, nem volt olyan finom, mint az, amelyet a rétfalusi vendéglőben szolgálnak föl. Péntekenként halpaprikás van, erre is sokan visszajárnak, így ilyenkor mindig telt ház van. A vasárnap a szabadnapjuk, azt mondják, ilyenkor templomba kell menni, ez a nap a családé.
Fia, Attila is nagyon szereti ezt a munkát, amelybe tulajdonképpen beleszületett. Persze tudni is kell a vendégekkel foglalkozni, a finom ételek mellett ez a legfontosabb.
A mostani pénztelenség rányomja bélyegét a vendéglátásra is, ehhez megpróbálnak ők is alkalmazkodni. Attilának vannak tervei az átalakítást illetően, de a magyaros jelleget továbbra is megtartaná. Egyelőre marad a kis magyar kocsma, a magyaros vendéglátóhely, amely várja a betérőket.
{fcomments}
