„Magyar” táncok Erdélyből, az Utolsó órában

Kelemen László doktori koncertje

0
21

A Hagyományok Háza ad otthont április 20-án Kelemen László doktori (DLA) koncertjének.  A hangverseny egyfajta összefoglalása a kiváló népzenekutató-zeneszerző gyűjtői tapasztalatainak. A jeles esemény előkészületeit és jelentőségét a jelölt foglalja össze.

„A művészeti doktorátus megköveteli, hogy a jelölt a színpadon mutassa be rátermettségét és tudását. A doktori téziseimet elbíráló Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem engedélye alapján a hangversenyt a Hagyományok Házában tartom.

A disszertációmon több mint két éve dolgozom. A fokozat elnyerésének gyakorlati oka is van: Erdélybe visszatérve szeretném régi álmomat – az egyetemi szintű hangszeres népzenei szakot – megvalósítani. Ahhoz, hogy e szakon tanárként oszthassam meg tudásomat és több évtizedes tapasztalataimat a hallgatókkal, a doktori fokozat elengedhetetlen. A Zeneakadémián az erdélyi származású népzenekutató, egyetemi tanár, az erdélyi folklór kiváló ismerője, Pávai István a témavezetőm.

Az Utolsó óra gyűjtés erdélyi, főként mezőségi magyar táncaiból írom a szakdolgozatot, a komplett disszertáció mintegy hetven oldal írott szöveget, s nagyobb terjedelmű kottaanyagot tartalmaz. E kutatás színpadra állítására, méltó bemutatására készülök az április 20-ai koncerten. A programban többek között a sűrű és ritka, lassú magyaros, széki magyar tánc, magyaros Ádámosról szerepel. Különlegességnek számítanak az ungurește és  ungurime táncok, hiszen ezeket a románok nevezik így, s táncolják.

Igazi erőpróba nekem is a hangverseny, hiszen – nemcsak az elméleti, hanem gyakorlati tudásomat is bizonyítandó – kisebb részt hegedűvel és leginkább háromhúros-négyhúros brácsával a kezemben leszek végig a színpadon.  

A próbák elkezdődtek, s a fellépők szakmai színvonala garantálja, hogy a nézők egy színvonalas koncertet élvezhessenek. A Magyar Állami Népi Együttes zenekara, Pál István „Szalonna” vezetésével áll mellém. Enyedi Ágnes és Pál Eszter énekesek, a vokális változatok megszólaltatásában lesznek segítségemre. Mellettük Doór Róbert bőgőzik, Zimber Ferenc cimbalmozik, Karacs Gyula brácsán, Gera Attila furulyán játszik.”

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/magyar-tancok-erdelybol-az-utolso-oraban