Magyar összejövetel Gradinán

0
212

Néptánctalálkozóval egybekötött magyar bált rendezett november 18-án a HMDK Verőce-Dráva menti megyei egyesülete. A nyitóműsorra a gradinai általános iskola sportcsarnokában került sor, a mulatságot pedig a tűzoltóotthon nagytermében tartották.

Az előző évek hagyományainak megfelelően a Verőce-Dráva menti megyében élő nemzettársaink idén is tartottak magyar bált. A nyitóműsorban azok a táncegyüttesek mutatkoztak be, amelyekkel rendszeres kapcsolatot ápol az újgráci egyesület. A házigazdák mellett felléptek a szentlászlói Petőfi Sándor Művelődési Egyesület népi táncosai, a csúzai Hajnalcsillag és Csárdás tánccsoport, valamint a környékbeli települések nemzetiségi táncegyüttesei is.

– Nagyon örülök, hogy ismét egy színvonalas rendezvényt sikerült tető alá hoznunk itt, a szórványban. Szervezetünk tagjai ezúttal is nagyon jó munkát végeztek, amit ezúttal is szeretnék megköszönni nekik – nyilatkozta lapunknak Szőlősi István, a HMDK újgráci szervezetének elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a rendezvény nem jöhetett volna létre a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Gradinai járás támogatása nélkül.