Magyar néptáncest a fővárosban

141
cimlap-zg

Zágráb Város Magyar Kisebbségi Önkormányzata, a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör, valamint a HMDK közös szervezésében november 9-én, szombaton magyar néptáncestet tartottak Zágrábban.

A már hagyományosnak mondható magyar néptáncestet negyedik éve rendezik meg a szervezők. A HMDK keretein belül működő tánccsoportok: a  HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesületének népi táncegyüttese, a várdaróci Daróca népi táncegyüttes, a laskói Kankalin népi tánccsoport, a szentlászlóiak tánccsoportja, a kiskőszegi HMDK asszonytánccsoportja, valamint a dályhegyiek két tánccsoportja és a tamburazenekara bő kétórás programban mutatkozott be. A Baranyából és Szlavóniából érkező fiatal táncosok ezúttal is rendkívüli hangulatot teremtettek a fővárosi Csehek Otthonának dísztermében.

– Nagyon büszkék vagyunk a tánccsoportjainkra, nagyon sokat dolgoznak azért, hogy a magyar kultúránkat, hagyományunkat ápolják, bemutassák. A szervezetünk a jövőben is mindet megtesz azért, hogy egy egyesület se maradjon támogatás nélkül – nyilatkozta a rendezvényt követően Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke hozzátéve azt is, hogy köszönet illeti a zágrábi szervezeteket, amelyek minden évben bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a tánccsoportoknak.

A népes zágrábi közönség soraiban ott volt Aleksandar Tolnauer, a Horvát Köztársaság Kisebbségi Tanácsának elnöke és Dezső János, a zágrábi magyar nagykövetség kultúrattaséja.

zg-tancest-2

 

{fcomments}