Magyar néptánc és citeramuzsika Zágrábban

135

Sikeres évet tudhat maga mögött a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör Szederke nevű gyermek néptánc- és citeracsoportja. A két csoport magyarországi támogatásnak, a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően jött létre.

A 2020-ban alapított gyermek néptánccsoport a tavalyi év folyamán hét új taggal bővült. A táncegyüttesben vannak magyarországi magyar szülők gyermekei, de többségükben másod- és harmadgenerációs zágrábi magyar gyerekek alkotják a csoportot. Sikerült olyan családokat megszólítaniuk, amelyekben valamelyik nagyszülő magyar származású, de a szülők és az unokák már nem beszélik jól a magyart. Így a táncóra nemcsak tánctanulásról szól, hanem az identitás megőrzéséről is.

– Ami a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressenek táncolni, szeressék a magyar kultúrát és a népzenét. A próbákat úgy alakítottam, hogy nem feltétlenül koreográfia-centrikusak, hanem van bennük mindig idő a szabad táncra, játékra, nevetésre. Hiszen a néptáncoktatás lényege nem a bemutatott műsorban rejlik, hanem annak az ősi hagyománynak az elsajátításában és továbbélésében, mely a gyökereinkhez köt. Ami a színpadra kerül, az csak kis szelet abból a tudástárból, aminek a táncosok birtokában vannak – nyilatkozta lapunknak Hergovich Katalin, a tánccsoport vezetője.

A Szederke tánccsoport 2022-ben élőzenés farsangi táncházzal indította az évet, ezt követően tavasszal Dežanovacon léptek fel. Júniusban, az Ady Endre Magyar Kultúrkör jubileumi rendezvényén rábaközi seprűtánccal, lassú és friss csárdásokkal kápráztatta el a közönséget a kis gyermekalakulat. Ősszel pedig a zágrábi Márton-napi lampionos felvonuláson léptek fel, majd élőzenés táncházat tartottak a citerásoknak köszönhetően a több mint százfőnyi vendégsereg nagy örömére. Az évet a Kör karácsonyi műsorával zárták decemberben.

Pályázati forrásoknak köszönhetően szépen felszerelt viselettárral rendelkezik a tánccsoport, így magas színvonalon tudnak bemutatni dunántúli koreográfiákat. A táncegyüttes tagjai a tavalyi év során énekkel besegítettek a citerásoknak is, a fellépések egy részét igyekeznek közösen megszervezni, de külön-külön is működik a két csoport. Az citeraegyüttes 2022-ben összesen 25 alkalommal lépett fel. Ennek a tagjai zágrábi magyar gyermekek, és sokan közülük tagjai a zágrábi Zrínyi Miklós Cserkészcsapatnak is. Tavaly egy új citerával is gazdagodtak, s a jövőben a „hangszerpark” további bővítését tervezik, mivel egyre több gyermek kapott kedvet a zenéléshez. A citeracsoport vezetője Balázs-Piri Zoltán, valamint mindkét csoport munkáját Svaguša Katalin óvónő segíti.

A zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkörben a tánctanítás, a hangszeroktatás, a viselettár, a fellépésekre történő eljutás és a technikai-módszertani eszközök biztosítása a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg a 2022-es évben is.