Magyar napot tartottak Vinkovciban

609

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület szervezésében szombaton magyar napot tartottak a szlavóniai kisvárosban. A városi színházban rendezett műsorban baranyai és szlavóniai kultúregyesületek léptek fel, a végén pedig együtt csárdásoztak a színház épülete előtt.

Vinkovciban a legutóbbi népszámlálás szerint valamivel több, mint 150 magyar él. A kicsi, de összetartó magyar közösség minden erejével azon dolgozik, hogy ápolja a magyar hagyományokat.

A 2012-ben alakult Vinkovcei Magyar Kultúregyesület vegyes kart működtet idősebbek és fiatalok részvételével. Repertoárjában népdalok, nóták szerepelnek, melyeket a vendégszereplések és saját rendezvényeik során mutatnak be. Képviselik magukat Vinkovci város napján, az Egészségvásáron, kiállításokat, irodalmi esteket tartanak, megemlékeznek nemzeti és vallási ünnepeinkről. Legnagyobb rendezvényük a Magyar nap Vinkovciban. Idén rendezték sorrendben a hatodikat, melyre szlavóniai és baranyai kultúregyesületeket hívtak vendégszerepelni.

A Joza Ivakić Városi Színházban tartott rendezvény házigazdája vinkovcei kultúregyesületünk kórusa volt, rajtuk kívül felléptek a Kiskőszegi Kisasszonyok és Legények, a Nagypiszanicai Magyarok Közössége kórusa és gyermektánccsoportja, valamint a Vinkovcei Új Jelenet (Nova Scena Vinkovci) egyesület.

A vendégeket Ács Rudolf, a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület elnöke üdvözölte elsőként. Köszönetét fejezte ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a zágrábi Kisebbségi Tanácsnak, a HMDK-nak és Vinkovci városnak a támogatásért.

A műsoron többek között jelen volt Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Tomislav Šarić, Vinkovci alpolgármestere és Nádudvari-Wagner Ekaterina, Vinkovci város magyar kisebbségi képviselője.

De Blasio Antonio is köszöntötte a vendégeket, beszédében felhívta a figyelmet a nemzeti összetartozás napjára, június 4-ére, amelyen néhány évvel ezelőtt csupán a trianoni békeszerződés aláírására emlékeztünk.

A műsor végén, a kialakult szokáshoz híven, közös csárdásra gyűltek össze a résztvevők a színház épülete előtt.