Magyar kultúrest Vinkovciban

64

Szombaton került sor a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület kiemelkedően fontos rendezvényére, a magyar kultúrestre, amelyen énekkarok, tánccsoportok produkciójának tapsolhatott a közönség.

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület rendezvényekkel, összejövetelekkel gazdagítja kis közösségük életét. Aktív tevékenységet folytat a népdalkörük, sokfelé vendégszerepelnek az év folyamán.

Az egyesület 2019-ben a HMDK és a város vezetésének jóvoltából székházhoz is jutott, így működési feltételei is biztosítottak, van hol összejönniük. Első magyar kultúrestjüket megalakulásuk évében szervezték meg, melyet azóta is rendszeresen megtartanak, és a legnagyobb szabású rendezvényüknek számít. Az idei, a sorrendben 13. magyar esten az egyesület népdalköre mellett fellépett a Vukovári Magyarok Egyesületének Őszirózsa elnevezésű kórusa, a kopácsi Arany János Kultúregyesület Tavirózsa tánccsoportja, a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület tánccsoportja, valamint a Csáki Betyárok zenekar.

A műsor végén, a kialakult szokáshoz híven, közös csárdásra gyűltek össze a résztvevők a színház épülete előtt.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, Damir Dekanić, Vukovár-Szerém megye zsupánja és dr. Császár Zoltán eszéki magyar konzul.