A Hegyhátra, vagyis az Erdődi-hátra a 19. században települtek be a magyarok, többnyire a Duna ellenkező oldaláról, a bácskai Gombosról és Doroszlóról érkeztek. Máig sikerült megőrizniük identitásukat, ami a Petőfi Sándor nevét viselő kultúregyesület törekvéseinek, hagyományápolásának is köszönhető. Magyar kulturális szigetük értékeit igyekeznek másokkal is megismertetni, munkájuk elismeréseként tavaly a Magyar Kultúra Napja Gála keretében a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Magyarország Felfedezői Szövetsége Örökség-serleget adományozott az egyesületnek.
A hegyháti magyarság Kovács Endre vajdasági néprajzkutató írása szerint a Duna ellenkező oldaláról, a Bácskában levő Gombosról és a vele határos Doroszlóról kezdett betelepülni a 19. században. A költözőket a néprajzos kutatásai szerint elsősorban Cseh Ervin kegyúr nagy kiterjedésű szőlőbirtoka és a kastély alatt húzódó borospincéi csábították ide. Ezenkívül vonzotta őket a vadban gazdag, bozótos hegyoldal, az ártéri erdők, a legeltetésre kiválóan alkalmas rétek, halbőségükről ismert morotvák (holtágak) és a tüzes boráról ismert löszhát is.
– A Hegyháton lassan megépítették vert falú házaikat. Előbb csak minden „kurjantásnyira” épült egy-egy fehérre meszelt, présházzal, istállóval meg pincével ellátott ház. Aztán ahogy szaporodtak, rokoni közösségek képeztek ki tanyabokrokat – meséli Kovács Endre.
Benépesült a Hegyhát
A kutatót személyes szálak is kötik a vidékhez. Nagyapja, az erdődi Hugyik Pál a 20. század elején elvette egy gombosi kisnemes lányát, hozományként nyolc nagyhold területnyi földet kaptak. A házaspárnak 14 gyermeke született, közülük egy reguláris horvát katonaként esett el, 12-en pedig magas kort értek meg. Így népesült be lassan az Erdődi-hát.
Kovács Endre, aki egyébként agrármérnökként kereste a kenyerét, minden szabadidejét a bácskai népemlékek gyűjtésére, kutatására fordította. Számos olyan történetet is lejegyzett, amely a Duna két oldalán élő magyarság élcelődéseiről szólt.
– Örökösen azzal bosszantották egymást, mi magasabb? Az Erdődi-hát vagy a doroszlói Katalina-domb? Utóbbiak váltig azt állítják, hogy ha a kettő közé deszkát helyeznének, akkor a ráhelyezett tyúktojás bizony Erdőd felé gurulna, mert az alacsonyabban fekszik – mondja Kovács Endre, hozzátéve azt is, hogy él egy legenda is, mely szerint az erdődi vártól Doroszlóig egy 11 kilométeres alagút vezet. A bácskai és a hegyháti magyarság élete olyannyira összefonódott, hogy máig közösek a hagyományaik, népviseletük pedig szinte azonos a két bácskai faluéival.
A díszes népviselet
A Hegyháton Hugyik Irénke, a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület egyik vezetőjének az elmondása szerint az 50-60-as évekig népviseletben jártak az emberek. A díszes ünnepi viseletből alakultak ki a mai tánccsoport fellépő ruhái. A 91-es háború idején mintegy tíz család őrizte meg a nagyszülők és szülők ezen hagyatékát. A viseletek ma is magántulajdonban vannak, mindenki maga gondoskodik róla.
– A kultúregyesület vásárolja meg a cipőt, a csizmát és a kalapot a táncosok számára. Ezt legutóbb a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázati pénzből valósítottuk meg. A főkötőket, az ingeket általában a nagymamák varrják. De egyre több fiatal anyuka is megtanulta már a viselet készítését – meséli Hugyik Irénke.
A hegyháti magyar szokások, népviseletük és néptáncuk igazi kincs. Miközben dolgoznak, harcolniuk kell a beolvadás ellen is. Programjukat tudatosan építik, hogy kis kulturális szigetük értékeit másokkal is megismertessék. Tevékenységük elismeréseként tavaly a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Magyarország Felfedezői Szövetsége Örökség-serleget adományozott az egyesületnek. A szervezet képviselői az idei ünnepségen is részt vettek, ahol átvették a jövő évi rendezvényre szóló meghívót, ahol fellépőként vendégszerepelnek majd.
{fcomments}
