Augusztus elején ismét magyar illatok és dallamok töltötték meg a spliti piacot: a Split–dalmát megyei HMDK szervezésében a Laskói Ifjúsági Egyesület tagjai immár ötödik alkalommal főztek és kínáltak halpaprikást a helyiek és a turisták örömére. A rendezvény célja, hogy a tengerparton élők és a látogatók testközelből ismerhessék meg a drávaszögi magyar konyha egyik legismertebb fogását és a hozzá kapcsolódó hagyományokat.
A HMDK Split–dalmát megyei szervezete a Laskói Ifjúsági Egyesület közreműködésével augusztus elején – immár ötödik alkalommal – a spliti Pazar (piac) forgatagában rendezte meg hagyományos halpaprikásfőzését. A gőzölgő bográcsokból ezúttal is a drávaszögi magyar gasztronómia egyik legkedveltebb étele, a friss harcsából és pontyból készült halpaprikás került az asztalokra, melynek illata messziről odavonzotta a kíváncsi járókelőket.
A rendezvény főszakácsa idén is Munk Erik, a többszörös Kárpát-medencei halászléfőző-bajnok volt, aki Baranyából érkezett a csapatával, hogy bemutassa, miként készül a hagyományos magyar halételek egyik ékköve. A zene is hozzátartozott a hangulathoz: a bográcsok mellett felcsendülő csárdásdallamok igazi magyaros atmoszférát teremtettek, amit a drávaszögi vendéglátás melegsége tett teljessé.
A több mint négyszáz adag halpaprikás rekordidő alatt elfogyott – a sorban helyiek és külföldi turisták egyaránt álltak, akik közül sokan először kóstolták meg a magyar konyha eme különlegességét.
A rendezvényen jelen volt Galli-Baronfeind Klára, Magyarország spliti konzulja és Ivo Staničić tiszteletbeli konzul is.
– Célunk nemcsak a magyar gasztronómia bemutatása, hanem a magyar kultúrának és a hagyományoknak a helyiekhez és a látogatókhoz való közelebb hozása – mondta Tripolszki Anikó, a HMDK Split–dalmát megyei egyesületének elnöke.
– Az itteni halpaprikásfőzési esemény mára hagyománnyá vált, és örömmel látjuk, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak hozzánk – tette hozzá Anikó.
A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács, Split városa és más támogatók segítségével valósították meg. A szervezők ígérik: a magyar ízek és a hozzájuk tartozó vendégszeretet jövőre is visszatér Dalmáciába, hogy tovább erősítse a magyar–horvát kulturális kapcsolatokat.


