Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar és Ivan Anušić horvát védelmi miniszter október 20–21-én Zágrábban találkozott egymással, a megbeszélés középpontjában a katonai együttműködés, a régió biztonsága és a védelmi ipar fejlesztése állt. Ellátogattak az eszéki Orqa vállalathoz is, amely fejlett FPV drónokat gyárt.
A kétoldalú találkozót követően Szalay-Bobrovniczky Kristóf lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: „Magyarország és Horvátország katonai kapcsolatai és a régió stabilitása rendkívül fontos, nemcsak a két érintett országnak, hanem az egész régió és Európa számára is. Egy régi, bizalmon alapuló kapcsolatot ápolunk, amit számos közös katonai program is bizonyít.”
A miniszter kiemelte, hogy Horvátország kulcsszerepet játszik a NATO székesfehérvári többnemzeti hadosztály-parancsnokságában, amely a térség biztonsági rendszerének egyik alapköve.

Szalay-Bobrovniczky emlékeztetett arra is, hogy Magyarország részt vesz a horvát légtér rendészeti feladataiban, amíg a horvát légierő nem kapja meg új Rafael harci repülőgépeit teljes létszámban. Emellett a megbeszélések során szó esett közös védelmi ipari fejlesztésekről is, hiszen – mint fogalmazott – „Magyarország nagyon nagy hangsúlyt helyez arra, hogy egy önálló és erős védelmi ipar alakuljon ki.”
A horvát fél részéről Ivan Anušić megerősítette, hogy Horvátország számára a védelmi ipar fejlesztése stratégiai fontosságú, mivel az erős hazai vállalatok hozzájárulnak a nemzetbiztonság növeléséhez. Az Orqa látogatása során a miniszterek megismerkedtek a vállalat innovatív dróntechnológiáival, amelyek révén Horvátország Hollandia és Lettország mellett az EU és a NATO drónfejlesztési programjainak egyik vezető szereplőjévé válhat.
– Dolgozunk azon, hogy megerősítsük és elmélyítsük kétoldalú együttműködésünket, valamint hogy fokozzuk kereskedelmi kapcsolatainkat a védelmi ipar területén is – ezek felé a célok felé már tegnap és ma is konkrét lépéseket tettünk – mondta Ivan Anušić.
