A magyar-horvát barátságot erősítette eszéki koncertjével Mága Zoltán

745
maga
Magyarország eszéki főkonzulátusának a felkérésére Mága Zoltán világhírű magyar hegedűművész a Hangok és Harangok karitatív célú koncertsorozata részeként az eszéki Szent Péter és Pál-katedrálisban tartott múlt szerdán jótékonysági hangversenyt. A koncert teljes bevételét és további 1 millió forintot az eszéki kórház gyermekosztályának a felújításához ajánlotta föl.

Mága Zoltán hegedűművész 2011 augusztusában indította útjára a 100 Templomi Koncert elnevezésű jótékonysági hangversenysorozatát, melynek révén példátlan összefogásra késztette embertársait egy-egy kiemelt cél érdekében. Akkor több mint 100 millió forint értékben gyűjtött adománnyal segítette a rászoruló embereket, közösségeket. Hasonló céllal indult idén augusztusban a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál is.

Mága Zoltán hegedűművész lapunknak nyilatkozva elmondta, jótékonysági koncertsorozatának 24. állomása volt az eszéki, amelyre a Szent Péter és Pál-katedrálisban került sor.

09-maga-4– Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni minden magyar embernek, hiszen a segítségükkel, támogatásukkal eddig több mint 50 millió forint értékben sikerült támogatni bajba jutott embertársainkat hazánkban és a határon túl egyaránt. Segítettünk beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges gyermekeknek, és nagyon sok esetben templom felújításáért szólalt meg a hegedűm – mondta a világhírű művész.

A jótékonysági esemény fővédnökségét Kolinda Grabar-Kitarović köztársasági elnök vállalta el, a koncert pedig Magyarország eszéki főkonzulátusának a felkérésére valósult meg.

– Mága művész urat jótékonysági célra meggyőzni nem túl nehéz feladat. Mikor elmondtam neki, hogy milyen károkat okozott a vihar itt, Eszéken, a kórház gyermekrészlegében, azonnal felajánlotta, hogy jön, és a hangverseny bevételét felajánlja az intézménynek. Tudjuk, az az igazi barát, aki a bajban is barát marad. Tapasztalataim szerint a magyar emberek többször bebizonyították már, hogy barátai a horvát embereknek és Horvátországnak, szerintem ez az alkalom is ezt bizonyítja – mondta De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul.

09-maga-3Mága Zoltán rendkívül fontosnak tartja, hogy a Magyarország határain túl élő magyaroknak és bajba került közösségeknek segítséget nyújtson. Jótékonysági koncertjeit mindig nagy érdeklődés övezi, ő pedig nagy örömmel lép fel szerte a Kárpát-medencében, hogy elvigye az anyaország szeretetteljes üdvözletét a magyar zenei kultúrán keresztül.

A koncerten a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében közreműködött még Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, valamint Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház és az Operettszínház ünnepelt tenorja, aki elénekelte Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám című áriát, amit a székesegyház közönsége állva, vastapssal köszönt meg. (mt)