Magyar hagyományok fesztiválja Harasztiban

392

A Haraszti Ifjúsági Egyesület első ízben szervezte meg a Haraszti Magyar Hagyományok Fesztiválját. A település gazdag hagyományait bemutató rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, ezért borítékolható a folytatás.

Harasztiban nagy múltja van a magyarságnak, a település már az Árpád-korban is létezett. A falu a török időkben sem néptelenedett el, és mindmáig megőrizte magyar jellegét.

Ami a helybéli magyarság megőrzését illeti, a szlavóniai településen működő ifjúsági egyesület eltökélt, és ennek érdekében folyamatosan új ötletekkel állnak elő. Ennek a nemzetmegőrző munkának a része a Haraszti Magyar Hagyományok Fesztiválja is, melyet először szerveztek meg, mégpedig a falu sportpályáján.

A fesztivál a kultúrotthon előtti téren kezdődött, ahonnét egy közös csárdás után a népviseletbe öltözött tömeg a sportpályára vonult. A kultúrműsor előtt a főszervező Csiszár Norbert, a Haraszti Ifjúsági Egyesület elnöke, valamint Marijan Tomas, a Lacházi járás elöljárója köszöntötték az egybegyűlteket. Az elöljáró kiemelte, hogy rendkívül jó az együttműködés a HMDK és a járás között, és hogy hálás parlamenti képviselőnknek a folyamatos támogatásokért, valamint elismerően szólt a Haraszti Ifjúsági Egyesület munkájáról is. Ezt követően Jankovics Róbert vette át a szót a színpadon. Parlamenti képviselőnk biztosította a szlavóniai magyarságot a támogatásáról, melynek egyik legjobb példája épp Haraszti, hiszen hamarosan megújulhat a település kultúrotthona. Ezt követően megköszönte a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas fesztivált hoztak tető alá, majd pedig megnyitotta a rendezvényt. A hivatalos rész után a néptáncosoké volt a főszerep, akik nagy sikert arattak. Érkeztek fellépők Kórógyról, Szentlászlóról, valamint más környező településekről is, de az Alfalusi Ifjúsági Tánccsoport is bemutatkozott.

– A rendezvénnyel az volt a célunk, hogy Harasztinak ismét legyen művelődési élete. A településen számos olyan hagyomány van, melyet már csak az idősek ismernek, ezeket elevenítettük fel és mutattuk be a fiatalabb korosztályoknak. Az érdeklődés olyan nagy, hogy szinte biztos vagyok benne, jövőre is megcsináljuk, mégpedig még nagyobb lendülettel –  mondta Csiszár Norbert, a Haraszti Ifjúsági Egyesület elnöke, aki hálás mindenkinek, aki segített a rendezvény megszervezésében.

Ételek, ahogy nagyanyáink készítették őket

A kultúrműsorral párhuzamosan a Haraszti Nőegylet tagjai tradicionális helyi ételeket készítettek. Tették mindezt azért, hogy megmutassák, miket fogyasztottak a vidéken az emberek régen, mielőtt a modern konyha térhódításnak indult volna. Főztek péra-, vagyis krumplipaprikást, lecsót és szilvás gombócot is, de kötött haluskát is készítettek a szorgos kezek.

– Pérapaprikást régen minden jelentősebb összejövetel alkalmával készítettünk. A húst megdinszteljük hagymával, majd egy kis krumplit adunk hozzá, a végén pedig belefőzzük a csipetketésztát, jó sűrűvé téve az ételt ezáltal – mondta Liska Ilonka, aki hozzátette, hogy ma már a fiatalabbak nem készítenek ilyen ételeket.

A Haraszti Magyar Hagyományok Fesztiváljának fő támogatója a zágrábi Kisebbségi Tanács, valamint a HMDK volt, de támogatta a rendezvényt a Lacházi járás és a Mico biogázüzem is.