Magyar est Zágráb megyében

0
13

Idén a Nagygorica (Velika Gorica) közelében fekvő Staro Čićei-i Phoenix hotelben került sor november 8-án Zágráb megyei nemzettársaink hagyományos magyar estjére.

A horvát fővárost közrefogó, összesen kilenc várost és huszonöt községet magába foglaló Zágráb megyében szétszórtan élnek nemzettársaink, közösségbe való tömörítésük, nemzeti identitásuk megőrzése valódi szélmalomharcnak tűnik.

Berkes Imre Zágráb megye magyar kisebbségi képviselőjeként kiemelkedő szerepet vállal a megye „kallódó” magyarságának közösséggé formálásában, megtartásában.

Ő a főszervezője a régió legnagyobb magyar rendezvényének, a Zágráb megyei magyar napnak, melyre a Velika Gorica nevű városban kerül sor minden év novemberében.

– A megye magyarjai örömmel látogatnak el erre az eseményre, ahol találkozhatnak egymással és gyakorolhatják anyanyelvüket. A magyar estre pedig szlavóniai vagy magyarországi népi tánccsoportokat is meghívunk, hogy a helyiek ízelítőt kapjanak a magyar folklórból – mondta Berkes Imre.

A rendezvényen többek közt jelen volt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője is.

A rendezvényt a HMDK és Zágráb megye támogatta.