A magyar egyesület lángosa a vukovári korzón

621

A nyári hónapokban kéthetente szombatonként felpezsdül Vukovár városa: az érdeklődők, látogatók, turisták és a helybéliek szeme láttára kel életre és válik több nemzet, nemzetiség otthonává a város főtere, sétálóutcája ezeken a napokon. Ruszinok, horvátok, szerbek, magyarok kínálják nemzeti ételeiket, italaikat, kézműves és egyéb termékeiket az érdeklődőknek.

Magánszemélyek kezdeményezték tavaly a „Várlak a vukovári korzón” elnevezésű eseményt, azzal a céllal, hogy újra pezsegjen az élet Vukovár központjában. Később már a város vezetése is támogatta az ötletet, és számos civil szervezet is csatlakozott az eseményhez, köztük a Vukovári Magyarok Egyesülete is, amelynek tagjai a magyar népművészet bemutatása mellett a helyben sütött lángosukkal is sok embert a kirakodóasztalukhoz csábítottak.

Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnök asszonya elmondta, megalakulásuk óta igyekeznek minden jelentős városi eseményen részt venni.

– Mi is fontosnak tartjuk, hogy újra pezsegjen az élet Duna-parti városunkban. Nagyon jó ötletnek tartottuk ezt a kezdeményezést is – mondta Jakumetović Rozália.

09-vukovar--(3)Az egyesület maga is számos rendezvényével járul hozzá ahhoz, hogy Vukovárt népszerűsítse a látogatók körében. Nemrég őket kérték fel, hogy képviseljék Vukovárt Petrőc (Bački Petrovac) városában. A vajdasági, dél-bácskai kisvárosban egy uniós projekt keretében testvértelepülési találkozót tartottak, amelyen hét város képviselői vettek részt, egy részük Csehországból, Szlovákiából, Németországból és Horvátországból érkezett.