A HMDK Split–dalmát megyei egyesülete idén kilencedik alkalommal rendezte meg a horvátországi magyar festők kiállítását Splitben. A szeptember 27-én, szombaton megnyílt tárlatnak a MI Egyesület kiállítóterme adott otthont, ahol négy magyar egyesület – a HMDK pélmonostori, rijekai és spliti alapszervezete, valamint a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör – összesen 25 alkotójának munkái tekinthetők meg október végéig.
A tárlat a Spliti Magyar Kultúrnapok részeként jött létre, amelynek célja a magyar művészeti értékek bemutatása, valamint a magyar közösségek közötti együttműködés erősítése. A HMDK Split–dalmát megyei alapszervezetének elnöke, Tripolszki Anikó hangsúlyozta: a tömbmagyarságtól távol működő közösségük számára különösen fontos, hogy a magyar kultúrát és hagyományokat úgymond láthatóvá tegyék.
Az idei kiállítás is közös összefogás eredménye: a helyi alkotók mellett bemutatkoztak a HMDK rijekai, pélmonostori és sepsei alapszervezeteinek festői, valamint a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör művészei. Összesen 23 amatőr festő és két képzőművész, a zágrábi Rožić Lahorka és a jelsai Ódor Tünde állította ki alkotásait.
Különleges újdonság volt, hogy a HMDK spliti alapszervezetének újonnan alakult képzőművészeti szekciója szobrokat is bemutatott. A kiállítás egyik kiemelt résztvevője Zsiga Nada, aki tizenöt éve a HMDK tagja. A megnyitón az alapszervezet Dankó Pista nevű együttese is föllépett.
– Úgy gondolom, hogy minden résztvevő számára hasznos volt a kiállítás, hiszen amellett, hogy betekintést nyerhettünk egymás tevékenységébe, megerősítettük a kapcsolatunkat is – mondta Tripolszki Anikó, aki hozzátette azt is, köszönettel tartozik a MI Egyesületnek is a közreműködésért.
A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósult meg.

