Kaposvár, 2013. november 11. – K. Kettős János a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke és társai ügyében a Kaposvári Járásbíróság 2013. november 11-én helybenhagyta az első fokú ítéletet.
Ezt a hírt a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője, Vadócz Attila megyei bírósági bíró lapunknak is megerősítette. A Kaposvári Járásbíróság a vádlottakat jogerősen bűnösnek találták magánokirat-hamisítás vétségében, ezért mindannyiukat megrovásban részesítette.
A vádlottak – olyan céllal, hogy Magyarországon egyházat alapítsanak – meghamisították az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvének aláíráslistáját, majd 2008. december 19-én benyújtották a Somogy Megyei Bírósághoz, ezáltal közreműködtek abban, hogy a közhiteles nyilvántartásba valótlan adatok kerüljenek. Az ügy több éve húzódott, mert miután a bíróság 2011-ben úgy ítélte meg, hogy a cselekmény nem közokirat-hamisításnak, hanem magánokirat-hamisításnak minősül, megismételték az eljárást. A tárgyalást különféle okok miatt többször is elnapolták, majd ez év áprilisában megszületett a nem jogerős ítélet, és azt a novemberi első fokú ítélet jogerőre emelte.
{fcomments}













