Lovas szánon siklanak

214
cimla-P2060293

A rég nem látott intenzitású havazásnak elsősorban a fiatalok és a gyerekek örültek, hiszen ilyenkor számos téli sportnak, kedvtelésnek lehet hódolni. Csúzai fiatalok két lovas szánt is „beüzemeltek” a hét végén.

Miután eddig nem volt fehér a telünk, úgy tűnik, a februári időjárás rövid idő alatt a tél minden „mulasztását” bepótolja. A hatalmas hómennyiség elsősorban a közlekedést nehezítette meg, sok faluban csak a főutakat tisztítják, így akik valamelyik mellékutcából próbáltak meg autóval kijutni, nem volt (nincs) egyszerű dolguk. A gyerekek természetesen nem bosszankodtak, sőt. Végre kedvükre  kiszánkózhatják magukat, hógolyózhatnak, korcsolyázhatnak és hóembert építhetnek.

Csúzai fiatalok csoportja egy régi szokást elevenített fel: lovas szánokon járták be a környező falvakat, stílusosan forralt bort iszogatva.

– Bonet Stefán ötlete volt a lóvontatta szánok „üzembe helyezése”, ő készítette a forralt bort is, és hívta össze a társaságot. Két szánkót sikerült indítanunk, majd elsiklottunk a környező falvakba is. Én vállaltam, hogy főzök is valami finomat a szános csapatnak – nyilatkozta lapunknak Pinkert János.

Amíg ilyen hóréteg fedi az utakat, addig a lovas szánok is könnyedén közlekedhetnek, így a csúzaiak tovább hódolhatnak ennek a már lassan kiveszőben lévő téli szórakozási lehetőségnek.