Lezajlottak a kisebbségi önkormányzati választások

0
221
szavazs

 

Július 10-én lezajlottak a kisebbségi tanácsi választások. A horvátországi magyarok négy megyében, öt városban és tíz járásban szavazhattak a kisebbségi önkormányzatokra, kisebbségi képviselőt pedig összesen nyolc megyében, hét városban és hat járásban választhattunk.

Július 10-én a horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokon országosan összesen 362 317 választópolgár vehetett volna részt. Mint ahogy az várható is volt, nagyon alacsony volt a részvétel. Ami a magyar kisebbséget illeti, hasonló volt a részvételi arány, mint négy évvel ezelőtt. Lapzártánk idején még csak nem hivatalos és nem teljes eredmények álltak a rendelkezésünkre.

 

Eszék-Baranya megye

Eszék-Baranya megyében a 25 tagú megyei önkormányzatot a MESZ alakíthatja meg, hasonlóan Pélmonostor és Eszék városához, azzal, hogy ezekben 15 fős a testület. A Bellyei járásban a következő négyéves ciklusban nyolc MESZ-es és két HMDK-s képviselő alkotja majd a testületet. A Hercegszőlősi járásban tíztagú önkormányzata lesz a MESZ-nek, ami a Dárdai járásra is vonatkozik. Ami a Darázsi járást illeti, ott öt fő jutott be a MESZ által indított listáról, négy a HMDK-s listáról. A Čeminaci (Laskafalu) Bábli János (MESZ) nyert. Az Erdődi járásban a HMDK-s jelöltek alakítják meg az önkormányzatot. A Baranyaszentistváni (Petlovac) járásban mind a tíz tag a HMDK listájáról jutott be. Az Ernestinovói járásban viszont a MESZ listájáról került be a 10 jelölt. A Baranyabáni járásban azonos számú szavazatot kapott Fejes László (HMDK) és Jesenski Resicki Csilla (Koordináció), ezért egyik jelölt sem nyert. A Lacházi járásban Bajcsi Pál (MESZ) nyert. A djakovói magyarokat Aleksza Magdolna (HMDK) képviseli.

 

Vukovár-Szerém megye

A megyei magyar önkormányzatba 20 MESZ-es képviselő és öt HMDK-s jutott be. Vukovár városában a 15 tagú kisebbségi önkormányzatba mind a HMDK listájáról jutottak be. A Tordinci járási magyar kisebbségi önkormányzatába kilenc fő a HMDK listájáról, egy pedig a MESZ-éről jutott be. Az Ójankováci járásban 10 fő a MESZ-listáról került be. Vinkovci városában Nádudvary Wagner Ekaterina (HMDK) képviseli az ottani magyarságot, a Tompojevci járásban pedig Serfőző János (Koordináció – MESZ).

 

Tengermellék, szórvány

A Tengermelléki-fennsíki megyei magyar kisebbségi képviselő Viola Éva (HMDK), Sziszek-Moslavina megye képviselője Kis Árpád (HMDK), Split-Dalmát megye magyarságát Fontányi Árpád (HMDK) képviseli majd, Verőce megyében Szőlősi István (HMDK), Zágráb megyében pedig Berkes Imre (HMDK), Isztria megyében Palágyi Péter (MESZ), Pozsega-Szlavón megyében Fezi Dragutin (MESZ), Kapronca-Körös megyében Kaszás István (MESZ) lett a képviselő. Belovár-Bilogora megyében a MESZ alakíthat 25 tagú tanácsot. Zágráb megyei jogú városában az Ady Kultúrkör, a HMTMT és a Zrínyi Miklós Cserkészcsapat jelöltjei közül bejutók alkotják a 25 tagú tanácsot.

A választások után lapunk megkereste Jakab Sándort, a HMDK elnökét, aki a következőket nyilatkozta:

– Köszönet mindenkinek, aki elment választani, külön köszönet azoknak, akik a HMDK-ra szavaztak. Miután többségében MESZ-es jelöltek jutottak be a járási és megyei önkormányzatokba, így a tisztesség azt kívánja, hogy gratuláljunk a Magyar Egyesületek Szövetségének. Mindamellett nem mehetünk el olyan sajnálatos tények mellett, hogy nem jutottak be az önkormányzati testületekbe azok az értelmiségiek, akik nap mint nap szolgálják magyar kisebbségünk alapvető érdekeit (iskolaigazgatók, tanárok, újságírók, orvosok, művelődési egyesületek vezetői), mindez, sajnálatos módon, magyar nemzeti közösségünk erkölcsi tartásának hanyatlását mutatja. Érthetetlen számunkra az is, hogy újra bizalmat szavaztak azoknak, akik az elmúlt négy (illetve nyolc) esztendő során mandátumuk ellenére nem jártak az ülésekre, illetve a Vukovár-Szerém megyei önkormányzat esetében nem is üléseztek. Kénytelen vagyok párhuzamot vonni a közelmúlt felvidéki választásaival, amikor az MKP „a pénz hatalmával szemben” veszítette el a választásokat. Ezt ma mi is elmondhatjuk magunkról. Tennivaló tehát marad bőven az elkövetkező időkre. A HMDK továbbra is határozottan és hatékonyan felvállalja magyar közösségünk alapvető érdekeinek a képviseletét, amiben, minden bizonnyal, erős támasza lesz, illetve marad a jelenlegi magyar kormány – nyilatkozta lapunknak a HMDK elnöke, Jakab Sándor.

Frissítve 13:00

 

HIVATALOS EREDMÉNYEK· JÁRÁSONKÉNT ÉS VÁROSONKÉNT

ESZÉK-BARANYA MEGYE