Lekvárfőzésben versenyeztek a vinkovcei magyarok

35

Először nevezett csapatot a Vinkovcei Magyarok Egyesülete a helyi szilvalekvárfőző-versenyre, amely 4. lett a 19 résztvevőből.

Hatodik alkalommal rendezett szilvalekvárfőző-versenyt Vinkovciban a helyi Boso vállalat, az eseményre a Tena nevű farmon került sor. A versenyre általában mintegy félszáz csapat nevez be, idén a koronajárvány miatt ez a szám kisebb volt, 19 formáció mérte össze tudását a szilvalekvárfőzésben.

A szervezők minden kelléket és hozzávalót biztosítottak a csapatoknak, a lekvárt negyven kilogramm kékszilvából kellett elkészíteni. Persze mindenki a saját ízlésének megfelelően főzhetett.

A vinkovcei magyarok először vettek részt az eseményen. A hattagú csapat kitett magáért, amit a zsűri is elismert.

– Díjazták a standunkat, és arra is büszkék vagyunk, hogy lekvárunkkal a 4. helyre kerültünk – tudtuk meg Ács Maricától, az egyesület egyik vezetőjétől, aki hozzátette, a csapatok a helyszínen értékesíthették saját gyümölcsízüket. Így tettek ők is, a bevételt az egyesületre fordítják.