Laskói emlékek címmel nyílt kiállítás

0
197
10-killts-1

LASKÓ – A falu lakosságának múltbeli eseményeit, életét megörökítő fényképek díszítik ezentúl a könyvtárterem falait. A kiállítás a Bellyei járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata és a laskói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület közös szervezésében jött létre.

Laskói emlékek címmel nyílt fotókiállítás a névadó településen. A szervezők szerettek volna egy olyan tárlatot létrehozni, amely a korábbi laskói mindennapokat és ünnepeket mutatja be, de amelyeken az idősebb korosztályhoz tartozók még felismerik önmagukat. Az ötletet pedig tett követte, és a szervezők elkezdték összegyűjteni a régi fényképeket, amelyek olyan munkafolyamatokat, eseményeket, szórakozási formákat örökítenek meg, amilyenekről ma már csak a nagyszülők mesélnek. A kiállítás a laskói könyvtárteremben kapott helyet, megnyitójára pedig május elsején került sor.

 

„Odanézz, hiszen az ott én vagyok!”

Ilyen és ehhez hasonló felkiáltások hangzottak el, miközben az érdeklődők a kifüggesztett képeket böngészték. Több helyi lakos is önmagát, rokonokat, barátokat vélte felfedezni a fekete-fehér fotográfiákon, aminek köszönhetően még inkább elnyerte tetszését a kiállítás.

– Nagyon gazdag kulturális és társasági élet zajlott falvainkban egykoron. Ezt a kort szerettük volna felidézni a régi fényképek segítségével. Az emberek arcát látva pedig elmondhatjuk, hogy sikerült megvalósítani a célt. Olyan emlékeket idéztünk fel bennük, amelyek lehet, hogy a feledés homályába merültek volna. Persze nem csupán az érintettek számára érdekesek a fotók, hiszen egy elfeledett világról adnak hiteles képet, amelyet a mi korosztályunk már csak a mesélt történetekből ismer – nyilatkozta lapunknak Déra Kornélia, a Petőfi Sándor MKE elnöke.

A Bellyei járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata a Szülőföld Alap támogatásával valósította meg a kiállítást, a kivitelezésben pedig a Petőfi Sándor MKE tagjai voltak a segítségére. A képek továbbra is a könyvtártermet díszítik, és a későbbiekben is lehetőség nyílik megtekintésükre.