Közgyűlés az újgráci magyaroknál

31

A HMDK újgráci egyesülete múlt szombaton tartotta évi közgyűlését. Az ülés előtt az egyesület népi tánccsoportja is bemutatkozott.

A Verőce-Dráva menti megyében élő maroknyi magyarság közösséggé kovácsolásában nagy szerepe van a HMDK újgráci egyesületének, amely megalakulása óta dolgozik azon, hogy ottani nemzettársaink a tömbmagyarságtól távol eső kis közösségben megmaradjanak.

Az újgráci kultúrotthonban tartott évi közgyűlésen Szőlősi István, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszámolót olvasott föl a 2019-es évről. Többek között elhangzott az is, hogy tavaly harminc fellépése volt a tánccsoportnak. A próbákat hetente tartják, az idei év programtervét is elfogadták azzal, hogy azt a járványhelyzethez alkalmazkodva valósítják majd meg.

A rendezvény vendége volt a gradinai általános iskola igazgatója, aki gratulált az egyesület munkájához és elmondta, az idei tanévtől beindítják a magyar anyanyelvápolást az iskolában.

Az eseményen a HMDK képviseletében Prosszer Horvatin Szanella, a szervezet titkára vett részt, valamint jelen volt Karácsonyi István, a Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Közösségének elnöke is.