Dályhegy – A honvédő háborúban elesett civil áldozatok emlékére vasárnap szentmisét és koszorúzást tartottak a dályhegyi temetőben.
A szerb megszállás következtében Dályhegyen 12 magyar civil áldozat vesztette életét. Az ő emlékükre minden évben szentmisét tartanak a helyi katolikus templomban. Vasárnap délelőtt az emlékezők először a templomban gyűltek össze, majd pedig a koszorúkkal és a mécsesekkel együtt elindultak a temetőbe. Az eseményen többek között megjelent az Erdődi járás elöljárója, Jugoslav Vesić és helyettese, Dragan Vulin, a HMDK képviseletében Jankovics Róbert és dr. Szántó Tibor. Rajtuk kívül a helyi civil szervezetek is elhelyezték koszorúikat. Az áldozatok emlékművét két éve emelték az Erdődi járás Magyar Kisebbségi Önkormányzatának, a járási vezetésnek és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége jóvoltából. Az emlékműnél egy vallási ének hangzott el a helyi asszonyok előadásában, végül pedig a hozzátartozók is mécsest gyújtottak eltávozott szeretteikért.