Korrupcióellenes akciót indítottak a horvát hatóságok múlt pénteken az eszéki egyetem közgazdasági karán. A Glas Slavonije napilap szerint vizsgákkal való kereskedés gyanúja miatt a rendőrség legalább 34 embert – oktatókat, tanulmányi előadókat, hallgatókat, közvetítőket – vett őrizetbe. Közülük öten 30 napos vizsgálati őrizetben maradnak.
Egyetemista körökre hivatkozva a Večernji list napilap azt írta, hogy egy-egy vizsgán állítólag ezer euróért lehetett elégséges érdemjegyet kapni, a jobb jegyért pedig többet kellett fizetni.
Tavaly októberben a horvát hatóságok a zágrábi orvostudományi karon hajtottak végre hasonló akciót, 2007-ben pedig a zágrábi egyetem közlekedési, valamint közgazdasági karán razziázott a rendőrség.
Az Index néven elhíresült esetekben a Jutarnji List napilap szerint eddig 22 egyetemi oktatót, 6 közvetítőt és 44 diákot ítélt el a bíróság.
{fcomments}













