Szlavónia és Baranya múltbéli történéseihez számos legenda fűződik, különösen az olyan régi nevezetességekhez, amelyek keletkezése a „zivataros századokba” nyúlik vissza. Ilyen a kórógyi várrom is, melynek legendáját még ma is őrzi a falu lakossága.
A szlavóniai magyarság, melyet egyes történetírók szerint I. László királyunk telepített ide, mások szerint pedig a tatárdúláskor menekültek északabbról az ősmocsár védelmet nyújtó helyeire, elzártságának köszönhetően őrizhette meg ősi nyelvét, szokásait, népi kultúráját, legendáit. Kórógyvárnak is megvannak a maga történetei, melyeket a régmúlt időkből őriznek a falu lakói.
Keletkezése a tatárjárás idejére tehető, ugyanis az 1290-ből fennmaradt középkori oklevelek egy sáncokkal körülvett várhelyet említenek: „Castrum Kourougy, Castrum Korog, ultra flavium Drave”. Az első hivatalos adat azt valószínűsíti, hogy ekkor már a nyugatról bevándorolt Gut-Keled nemzetségből származó kórógyi oligarchák birtokában van Kórógy mint nemesi fészek, a környező jobbágyfalvakkal együtt. Az első Kórógy nevű falu közvetlenül Kórógyvár mellett jött létre 1290-ben. Legalábbis ettől az évtől kezdve van nyoma a történelmi okmányokban, habár feltételezhető, hogy lakosai a Kórógyi nemesi család jobbágyai voltak.
Kórógy az évszázadok során a természeti vagy ellenséges csapások következtében többször elpusztult. Lakói mindig felépítették, egyre távolabb a vártól, míg végül a jelenlegi helyére került, tizennyolc kilométerre a romoktól.
Kórógyvár nevének eredete
Római kori téglák bizonyítják – valószínűleg egy őrtorony maradványai -, hogy ezen a helyen ősidők óta vár állt. A Kórógyvár nevével kapcsolatos monda viszont Szent István idejéből származik. E szerint amikor Gellért püspök kocsiját legördítették a Kelenhegyről (akkor még így hívták), állítólag egy Korrupt nevű nemzetségfő fogta az egyik kereket. István király haragja elől délre menekültek, a Vuka (Valkó) folyó mentén telepedtek le, amely akkor még mocsaras terület volt, és Palacsi mocsárnak nevezték.
Zsigmond király idejében élt itt egy Kórógh nevű katonatiszt, akinek az uralkodó kutyabőrt ajándékozott. Kóróghy, aki immár a vezetékneve után ipszilont írhatott, megkapta ezt a mocsaras birtokot is, ahol felépítette kör alakú várát Szerémség nyugati szélén, a Száva és a Dráva között egy, a mocsárból kiemelkedő dombon. A vár közepén négyzetes lakótorony állt, a várfalhoz belülről épületek csatlakoztak, kívülről pedig vizesárok és egy külső sánc is védte.
Dr. Lábadi Károly kutatásai azt igazolják, hogy a mocsár védelmében Kórógy vára több kisebb török ostromot is kiállt, és csak hét évvel később, 1536-ban foglalták el.
– Nagyon érdekes a múltja ennek a síkvidéki várnak, melyről a közvélemény elég keveset tud. Valamikor a tatárjárás idején emelték, később pedig a Kórógyi család kezére került. Mint minden várhoz, ehhez is folklorizálódó történetek kapcsolódnak mind a magyar, mind a horvát népi hiedelemvilágban. Különösen az utolsó tulajdonoshoz, Kórógyi Gáspárhoz köthető számos monda – nyilatkozta a néprajzkutató.
Kórógyvár históriáját papírra is vetették, később színdarabot írtak belőle
Az évtizedek óta üresen álló romvár legendáját még mindig ismerik a kórógyiak. Az 1950-es években egy helyi magántisztviselő és falukutató, Döme Dezső Izráel írta meg Kórógyvár históriáját, amelyből színpadi adaptáció is keletkezett. A színművet 1954-ben nagy sikerrel mutatta be a helyi színjátszó csoport több településen is. A Kórógyvára, hírös vára című történelmi tárgyú darab Kórógyi Gáspárról, a vár utolsó urának tragikus szerelmi életéről szól.
A kórógyi Pasztovics Ilonka volt az egyik főszereplője a darabnak, aki még mindig szívesen emlékszik vissza az előadásra, és a legendát sem felejtette el.
– Kórógyi Gáspár, akit szolgák és parasztok vettek körül, beleszeretett egy Verág nevezetű parasztlányba, akinek a szerepét én játszottam – emlékezett vissza Ilonka néni.
Egy gyászos véget érő szerelmi történetről van szó. Amikor a lány meghallotta, hogy a gróf anyja parancsára egy német hercegkisasszonyt vesz feleségül, az esküvő napján a vízzel telt vársáncba ölte magát és gyermekét, előbb azonban megátkozta az egész várat minden lakójával együtt. A gróf pedig elvágtatott, és soha többé nem látta senki. Később szereztek tudomást róla, hogy „Taliányországban” halt meg, háborúban. A gróf anyja is belehalt a fájdalomba, az elátkozott vár pedig pusztulni kezdett. „Azóta minden hetedik esztendőben a szegény lány, vízbeölése napján éjféltől kakasszóig járja a vár környékét, sírva keresi kedvesét” – olvasható Penavin Olga A népi tudás, a népi hagyományok gyűjtése a felszabadulás után a jugoszláviai magyarság körében című művében.
Hogy valóban szellem járja-e a várrom környékét hétévente, nem tudjuk, viszont azt igen, hogy ennél jóval hosszabb idő telt el azóta, hogy Verág a párját siratta a színpadon. A darabot az 1990-es évek elején adták elő utoljára, de nem helyiek, hanem Kórógy magyarországi testvértelepülésének, Dobszának a színjátszó csoportja.
{fcomments}
